Őrizetbe vették az ellenzéki lap igazgatótanácsának elnökét

A hírek szerint terrorista cselekményekkel összefüggésben indult eljárás.

MTI
2016. 11. 11. 10:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akin Atalayt az isztambuli Atatürk repülőtéren vették őrizetbe, miután visszaérkezett a német fővárosból. A férfi ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki hazájában.

A török hatóságok múlt héten már letartóztatták a Cumhuriyet főszerkesztőjét és nyolc újságíróját, de négyüket bírói felügyelet mellett szabadon engedtek. Atalayt és lap többi munkatársát azzal gyanúsítják, hogy az Ankara által a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat (FETÖ), valamint az 1984 óta fegyveres felkelést folytató szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevében bűncselekményeket követtek el, bár az érintettek nem tagjai egyik szervezetnek sem.

A török vezetés a FETÖ-re és a PKK-ra mint egymással kapcsolatban álló terrorszervezetekre tekint.

A Cumhuriyet első száma a modern, világi Török Köztársaság megalapítását követő évben, 1924-ben jelent meg. Az újság az utóbbi években oknyomozó-tényfeltáró tevékenységével került a nemzetközi figyelem középpontjába. Egyebek között 2015 májusában felvételeket közölt arról, hogy a török titkosszolgálat 2014-ben fegyvereket szállított Szíriába. A cikk miatt Recep Tayyip Erdogan török elnök személyesen indított pert. Az államfő szerint a lap aláássa országa tekintélyét.

Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel a hatalomátvételi incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy ne csak az összeesküvőkkel és a puccsisták támogatóival számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.

Can Dündar, a Cumhuriyet korábbi főszerkesztője kedden azt mondta, „próbáltuk rábírni az európai kormányokat, hogy tegyenek intézkedéseket, és szólaljanak fel a törökországi elnyomással szemben, de hallgattak. Most azt próbálják mondani, hogy aggódnak, de ezzel már kicsit elkéstek.” Dündar ellen szintén letartóztatási parancs van érvényben Törökországban.

Binali Yildirim török miniszterelnök korábban kijelentette: a kormány védi a sajtószabadságot, de az Európai Unióval alapvető a nézeteltérés a terrorizmus és a szabad média meghatározásában. Mint fogalmazott: Ankarának nem a sajtószabadsággal vannak gondjai, hanem a terrorizmussal.

A török újságírók egyesületének adatai szerint az államcsínykísérlet óta 170 sajtóorgánumot zártak be, illetve 105 újságírót tartóztattak le az országban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.