Putyin felmentette tisztségéből a korrupcióval vádolt minisztert

Bizalomvesztéssel indokolta döntését.

MTI
2016. 11. 15. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Putyin bizalomvesztésre hivatkozva felmentette tisztségéből Uljukajevet – jelentette be Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. A modern kori Oroszországban korábban soha nem vettek őrizetbe hivatalban lévő szövetségi minisztert.

Uljukajevet keddre virradóra azután vették őrizetbe, hogy a hatóságok szerint kétmillió dollár (csaknem hatszázmillió forint) kenőpénzt fogadott el egy vitatott gazdasági ügylet lebonyolításáért. A hatóságok közlése szerint a kenőpénz hétfői átadásának a nyomozók is szemtanúi voltak. Médiaértesülések szerint a tárcavezetőt már jó ideje megfigyelték.

Egy moszkvai bíróság kedden két hónapra elrendelte Uljukajev házi őrizetbe helyezését. A döntés értelmében a politikus moszkvai lakásában fogja tölteni fogságát. Engedély nélkül nem hagyhatja el a lakását, nem változtathatja meg tartózkodási helyét, a közeli hozzátartozóin kívül másokkal nem érintkezhet, nem küldhet levelet, és semmilyen más módon nem érintkezhet a külvilággal. Utóbbi alól kivételt képez, ha telefonon mentőt vagy más életmentő szolgálatot kényszerül hívni. Nem engedélyeztek számára napi sétát sem.

Uljukajev a bíróságon nem ismerte el bűnösségét, vallomást nem tett, ugyanakkor együttműködési készségét fejezte ki a nyomozásban. A miniszter védői szerint egyelőre nem nyújtottak be fellebbezést a házi őrizetet elrendelő bírósági határozattal szemben. Az egyik ügyvéd szerint ezt még meg kell vitatniuk védencükkel.

Szvetlana Petrenko, a bűnügyek felderítésében szövetségi szinten eljáró Oroszország Nyomozóbizottsága (SZK Rosszii) szóvivője rámutatott, hogy egy sor komoly – a jogszabályoknak megfelelően rögzített – bizonyítékuk van a politikus ellen, így a nyomozás anyagai, hang- és videofelvételek, szemtanúk vallomásai. Ezeket azonban nem hozzák nyilvánosságra a nyomozás érdekében. Hozzátette: a nyomozóhatóságok által előterjesztett bizonyítékokat ellenőrizte az ügyészség, a bíróság pedig elfogadta.

Dmitrij Medvegyev kormányfő a nap folyamán kijelentette: egyetlen köztisztviselőnek sincs mentelmi joga korrupciós bűncselekmények esetén. A miniszterelnök a korrupciós vádak maradéktalan kivizsgálása érdekében Vlagyimir Putyin elnökkel is egyeztetett. Egyúttal arra emlékeztetett, hogy folytatni kell a korrupcióellenes jogszabályok tökéletesítését. „Putyinnak is ez a véleménye” – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.