Találkozóban állapodott meg Trump és Ban Ki Mun

Az ENSZ-főtitkár arra kérte a politikust, hogy Amerika a jövőben is az emberiség javára tevékenykedjék.

MTI
2016. 11. 16. 20:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A találkozó időpontját még nem határozták meg – mondta a szóvivő az AFP francia hírügynökségnek.

Az AFP-nek adott pénteki interjúban az ENSZ-főtitkár közölte, hogy szeretne találkozni Donald Trumppal, mielőtt december végén távozik a posztjáról.

A két politikus péntek délután telefonbeszélgetést folytatott, és megállapodott, hogy kapcsolatban marad egymással – tudatta közleményben a világszervezet.

Ban Ki Mun közölte: arra szeretné kérni Donald Trumpot, hogy Amerika a jövőben is az emberiség javára tevékenykedjék, és a világszervezetről tett kritikus kijelentései ellenére működjön együtt az ENSZ-szel.

Az elnökválasztási kampány során Donald Trump az Oroszországgal való közeledést szorgalmazta, és azzal fenyegetőzött, hogy csökkenti az Egyesült Államok által az ENSZ-nek fizetett tagdíjat, s felmondja a Washington által ratifikált párizsi klímamegállapodást.

Az általános felmelegedés elleni harc jegyében 195 ország által aláírt megállapodás volt a világszervezetet tíz éven át vezető Ban Ki Mun egyik prioritása.

Trump kijelentései aggodalmat váltottak ki ENSZ-diplomaták körében, de Ban Ki Mun nyugtatni igyekezett a kedélyeket, mondván, hogy hivatalba lépve Trump elhatárolódik majd a „kampányretorikájától”.

A marokkói Marrakesben tartott klímakonferencián lévő Ban Ki Mun szerdán az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva máris úgy foglalt állást, hogy változást észlelt Trump retorikájában a megválasztása után. Mint mondta, Trumpnál annak látja jelét, hogy a megválasztott elnök lassan visszavonulót fúj „a nehéz politikai kampány” során tett erőszakos kijelentéseit illetően.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy Trump „szorosabb kapcsolatot alakít ki a világ vezetőivel, és szorosan együttműködik az ENSZ-szel”.

„Arra kérem a világ vezetőit, ne emeljenek falakat” – mondta az interjúban Ban Ki Mun, Trump korábbi állásfoglalására utalva. A republikánus elnökjelölt azt ígérte, hogy falat építtet a mexikói határon, majd a választás után egy interjúban álláspontját láthatólag enyhítve kijelentette, hogy esetleg hajlik arra, hogy egyes részeken kerítést emeljenek.

Ban Ki Mun a megválasztott elnökkel való találkozója kapcsán kijelentette, hogy valamennyi közös érdeklődésre számot tartó kérdésről tárgyalni fognak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.