Több mint kétszáz holttestet találtak egy kútban

Iraki katonák tömegsírokra bukkantak Moszulnál. Az Iszlám Állam a felelős.

MTI
2016. 11. 18. 6:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fárisz Radzsi Abbász, az iraki rendőrség parancsnoka a hírtelevíziónak elmondta, hogy a Moszultól harminc kilométerre délre fekvő Hammám al-Alil településnél találtak rá a tömegsírokra, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista szervezet által megölt emberek holttesteit rejtik.

Az egyik tömegsír egy kútban van, amelybe bedobálták az áldozatokat. Kétszáznál több tetem van benne. Abbász szerint a dzsihadisták két éven át hajigálták bele az áldozataikat. Volt, akit élve dobtak be. A terroristák pokolgépeket helyeztek el körülötte, hogy a hozzátartozók ne tudják kiemelni a rokonaik holttestét. A CNN szerint tűzszerészek hatástalanítják a robbanószerkezeteket, hogy hozzá tudjanak férni a kúthoz.

A tíz napja felszabadított Hammám al-Alilnál találtak csütörtökön még egy tömegsírt, amely mintegy 45 holttestet rejt.

Ugyanennél a településnél november 7-én is találtak egy tömegsírt, mintegy száz lefejezett ember holtteste volt benne.

Moszult, Irak második legnagyobb városát két éve tartja megszállva az Iszlám Állam. Az iraki és a kurd erők az amerikaiak vezette katonai koalíció légi támogatásával pontosan egy hónapja, október 17-én indítottak hadműveletet Moszul felszabadítására, de a város visszavétele komoly nehézségekbe ütközik, a dzsihadisták heves ellenállást tanúsítanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.