Trump mégis találkozna a New York Times vezetőivel

Előbb lemondta a találkozót, majd visszakozott a liberális lappal kapcsolatban.

MTI
2016. 11. 22. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trump előbb Twitter-üzenetben közölte, hogy lemondja találkozóját az általa korábban sokat bírált újság vezetőivel. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a találkozó feltételei „az utolsó pillanatban megváltoztak”.

Néhány óra elteltével azonban a szóvivőnője, Hope Hicks jelezte is a lap illetékeseinek: a találkozót megtartják, méghozzá két szakaszban. Trump először a kiadó vezetőjével találkozik, majd ezt követően külön a vezető újságírókat fogadja, akik tudósíthatnak is az eszmecseréről.

A találkozó kora reggeli lemondását a The New York Times már a tudósítás címében úgy értékelte: Donald Trump „folytatja harcát a sajtóval”.

Trump hétfőn egy háttérbeszélgetés keretében fogadott mintegy 25 vezető televíziós újságírót, műsorvezetőt és hírigazgatót, köztük az ABC, az NBC, a CNN televíziók munkatársait. Az újságírók – mint némelyikük később elmondta – arra számítottak, hogy a kemény kampány után tisztázzák Trumppal való viszonyukat és „tiszta lappal” kezdik a következő elnöki ciklust. Továbbá számítottak annak megvitatására is, hogy a jövőben hogyan szervezzék a munkájukat, hogyan „férhetnek hozzá” Donald Trumphoz.

A megválasztott elnök korrektséget kért tőlük, ugyanakkor erőteljesen kritizálta a meghívottakat a kampányban készített tudósításaikért. A New York Post szerint hazugnak nevezte az újságírókat, elsősorban az NBC és a CNN televíziókat bírálta. Név szerint kiemelte például a jelenlévő CNN-vezetőt, Jeffrey Zuckert.

A meghívottak azután 45 percen keresztül kérdezhették őt politikai elképzeléseiről, terveiről, várható kinevezéseiről. Kellyanne Conway, Trump kampánymenedzsere „nagyon szívélyes és nagyon termékeny” eszmecserének minősítette a tanácskozást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.