Tűzoltásra érkezik Obama Európába?

Utolsó európai útjára indult Barack Obama. A leköszönő elnök szerint utódja elkötelezett a NATO-t illetően.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 11. 15. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével szemben gyakran kritikus Donald Trump nem fogja elhanyagolni az Egyesült Államok NATO-beli elkötelezettségét – erről is beszélt a leköszönő elnök utolsó európai körútja előtt Washingtonban. Ezzel azokat igyekezett megnyugtatni, akik tartanak attól, hogy Obama megválasztott republikánus utódja megtartja fenyegetését. Korábban Trump azt mondta, hogy nem védi meg azokat a szövetséges országokat, amelyek nem hajlandók betartani azt a vállalást, hogy védelmi költségeiket legalább a gdp egy százalékán tartják. A megválasztott elnök azonban – Barack Obama elmondása alapján – biztosította arról kettejük négyszemközti találkozóján, hogy nem fogja veszni hagyni az évtizedek óta fennálló szövetségi rendszert.

Obama utolsó európai útja egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy meggyőzze szövetségeseiket: Amerika nem vonja ki magát a feladatokból, és erős NATO-partnerségben érdekelt. Szerinte fontos megérteni, hogy egy hasonló szövetség nemcsak Európának vagy az Egyesült Államoknak, hanem az egész világnak hasznos.

Barack Obama korábban több alkalommal is kritizálta Donald Trumpot, és ugyan kettejük négyszemközti találkozója Trump megválasztása után meglehetősen szívélyesre sikerült, mindez látszólag nem nyugtatta meg teljesen a leköszönő demokrata párti elnököt.

„Hogy vannak-e kételyeim? Egyértelműen vannak. Rengeteg ügyben elér a véleményünk”

– állította Obama, mikor erre terelődött a szó. Noha a NATO szerepében – Obama szerint – egyetértenek, a leköszönő elnök hagyatékának más részei még bajba kerülhetnek. Külpolitikai vonalon talán leginkább a párizsi klímaegyezményt, illetve az irániakkal kötött nukleáris megállapodást fenyegeti a legnagyobb veszély, holott az Obama-adminisztráció különösen a perzsa állam nukleáris programjának békés mederbe tereléséért küzdött sokat. Trump viszont odáig ment, hogy még tavasszal, egy Izrael-párti amerikai lobbiszervezet konferenciáján kilátásba helyezte az iráni nukleáris program korlátozásáról Iránnal kötött megállapodás felmondását.

Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy más a kampány, és más az elnökség, könnyen megeshet tehát, hogy az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikája semmiben nem fog változni. Az elnöki poszt felelősségéről Barack Obama is beszélt szerdán, úgy vélekedett, hogy Trump képes különbséget tenni a kampány és az elnökség között. Obama annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megválasztott elnök láthatóan arra törekszik, hogy kiegyensúlyozza a kampányban elhangzottakat, és kezet nyújtson a vele egyet nem értőknek is. „Donald Trump nem ideológus, hanem nagyon is gyakorlatias ember, és ez hasznára válik majd” – hangsúlyozta Obama.

Az amerikai elnök először Athénba érkezik, ahol kedden Alexisz Ciprasz baloldali görög kormányfővel tárgyal, és beszédet mond a demokráciáról és a globalizálódásról, majd Berlinbe utazik, hogy Angela Merkel német kancellárral tárgyaljon. Elemzők szerint Obama várhatóan megpróbálja megnyugtatni európai partnereit Trump NATO-elkötelezettségéről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.