Vásárlói dömpingre készülnek New Yorktól Seattle-ig

Felvirágzik a nyomtatott lapok piaca, az elnökválasztás másnapján legalábbis imádnak olvasni az amerikaiak.

Győr Ágnes
2016. 11. 08. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akármi is legyen a választások eredménye, annyi bizonyos, hogy szerdán a szokásosnál jóval többen akarnak majd újságot venni az Egyesült Államokban. Legalábbis, ez volt a helyzet nyolc évvel ezelőtt, amikor Barack Obamát, az ország első színes bőrű elnökévé választották az Egyesült Államokban. A dömpingre az újságipar akkor nem volt felkészülve. A standok készletei pillanatok alatt kifogytak, sőt, több esetben arról érkeztek jelentések, hogy az emberek egymás ajtajai elől csenik el a lapokat. Okulva a múltbeli hibákból, a mostani, sokak szerint szintén „történelmi” jelentőségű választásokra a jelek szerint jobban felkészültek a szerkesztőségek. Többen jelentősen megnövelt példányszámmal és plusz standokkal várják a hírfogyasztókat – számolt be tudósításában az AP. A hírügynökség úgy tudja, a választások másnapjára a New York Times például 225 ezer plusz példánnyal készül, a The Seattle Times duplájára növeli a boltokban és újságdobozokból árusított lapjainak a számát, a The Los Angeles Times több mint háromszor annyi lapot küld majd szét a boltokba, mint általában, és ugyanígy tesz a clevelandi The Plain Dealer. Ez utóbbi egyébként készenlétben tartja a nyomdáját arra az esetre, ha szükség lenne további 10-15 ezer példányra.

– Szeretjük kézbe fogni azokat a tárgyakat, amelyek bizonyos élményeinkre emlékeztetnek minket. Ilyen például a választási kampányban osztogatott kitűző, egy színházi program vagy a tengerparti nyaralásunkból hazahozott kagyló. Szintén ilyen emléktárgy az a nyomatott lap, mely olyan meghatározó eseményekről számol be mint 9/11 vagy John F. Kennedy elnök meggyilkolása – magyarázta el a jelenséget a hírügynökségnek Naomi Baron egyetemi professzor. A szakember hozzátette, a papírnak van egy fajta megjelenése, tapintása és illata, aminek digitális megfelelői egyszerűen nincsenek. Az AP cikkének végén egyébként kitér arra is, ha valaki nagyon szeretné a tulajdonosa lenni valamelyik, a választások nyomán készült címlapnak, várjon egy kicsit. Ma már ugyanis az Ebayen mindössze néhány dollárért hirdetik Obama győzelméről beszámoló címlapokat, holott 2008 novemberében volt köztük, amelyért 600 dollárt (körülbelül 160 ezer forintot) kértek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.