Véget ért az irgalmasság szentéve

Ferenc pápa a hívek tekintetét a szegényekre, betegekre és szükséget szenvedőkre akarta irányítani.

MTI
2016. 11. 20. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az irgalmasság rendkívüli szentéve tavaly december 8-án ennek a kapunak a megnyitásával kezdődött a Vatikánban. A katolikus egyházfő a hívek tekintetét a szegényekre, betegekre és szükséget szenvedőkre akarta irányítani az elmúlt évben, és ebben ő maga járt elöl példával. Az argentin származású pápa többek között rabok, hajléktalanok és migránsok előtt tárta ki a Vatikán kapuját.

„Járjunk tovább együtt ezen az úton” – szólította fel a híveket a pápa.

„Az ünnepség végén hálát adunk Istennek azért az ajándékért, amelyet az irgalmasság szentéve jelentett az egyháznak és sok jó szándékú embernek” – mondta a katolikus egyházfő az Úrangyala imádság előtt.

Ferenc pápa egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a szentév sikeréhez.

„Azokra az idős és beteg emberekre gondolok, akik szüntelenül imádkoztak, és felajánlották szenvedésüket a szentév sikeréért” – tette hozzá.

Szentbeszédében Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy bár a különleges imák és összejövetelek éve véget ért, az embereknek „sohasem szabad bezárniuk a megbékélés és megbocsátás kapuit”. A katolikus egyházfő szerint mindennél fontosabb, hogy megtanuljunk túllépni „a rosszon és a különbözőségeken”.

A vatikáni csendőrség szerint a szentév lezárási ceremóniáján 70 ezer hívő vett részt a római Szent Péter téren szigorú biztonsági óvintézkedések mellett.

Az egyház régebbi hagyományával ellentétben a pápa nem falazza be a szent kaput, amelyet a következő – várhatóan 2025-ben esedékes – szentévben nyitnak meg majd újra.

A katolikus egyházban általában 25 évenként kerül sor szentévre, de a pápának lehetősége van rendkívüli szentévet hirdetni. Az elmúlt szentév során a katolikus hagyomány történetében először nemcsak Rómában nyílt ki a szent kapu, hanem a pápa buzdítására szerte a világon hasonló ajtók tárták ki szárnyaikat a hívek és a zarándokok előtt. Az olasz fővárosba összesen 20 millió zarándok érkezett az elmúlt évben az irgalmasság szentévéhez kapcsolódóan.

Az irgalmasság szentévének üzenete az emberek közötti szeretet, megbocsátás, az ellentéteken való felülemelkedés volt, és az olyan emberek segítése, akik iránt először úgy gondoljuk, hogy nem is tartozunk felelősséggel, „az irgalmasság a kötelezettségen túlmenő segítő szeretet” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a szentévet lezáró vatikáni mise után az MTI-nek.

Erdő Péter kijelentette, minden szentév saját kora valóságára kívánja felhívni a figyelmet, arra a közegre, amelyben az egyén és az emberiség él.

Ferenc pápa a szentév lezárására a Vatikánba szólította a bíborosokat, akiket a Szent Péter téren bemutatott mise végén egyenként köszöntött. Közöttük Erdő Péter bíborost is.

„A szentév üzenete az, hogy vegyük észre, létünket és képességeinket ajándékba kapjuk, ezért a történelemben és a világban nem szorongva kell élnünk, hanem bizalommal, azzal a reménnyel hogy Isten jóságos és alkotó szeretete kiterjed a történelemre és a mi sorsunkra is” – fogalmazott Erdő Péter.

Kiemelte, a Bibliából ismert ősi jó cselekedetek elmélyítése, aktualizálása volt a szentév üzenete: annak megtalálása, hogy az örök útmutatások saját korunkban, saját életünkben milyen konkrét cselekedeteket kívánnak.

„Mindenkinek vannak az életében emberek, akiktől sérelmet szenvedett, aki udvariatlan volt vele szemben, vagy háttérbe szorította, és úgy érzi, hogy vele igazán nem lehet kedves. Ez az év és a következők is alkalmat adnak, hogy ezt átgondoljuk, és próbáljunk új életet kezdeni, új lapot nyitni az emberek közötti kapcsolatokban” – mondta a bíboros.

Megjegyezte, a népek között gyakran súlyosabb, mélyebb ellentétek léteznek, ezeknek a feldolgozása azonban nem egy ember elhatározásán múlik. „Ezeken dolgozni kell, elsősorban neveléssel, de azt hiszem, hogy ezek megoldása nemzedékek munkáját kívánja” – nyilatkozta Erdő Péter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.