Az Oregon állambeli városban a rendőrség Twitter-oldalán zavargásnak nevezte és törvénytelennek nyilvánította a tiltakozásokat a kiterjedt veszélyes, bűnelkövetői magatartás miatt – közölte a CNN.
Miután a rendőrség megparancsolta a tömegnek, hogy oszoljon fel, rendfenntartó eszközöket is bevetett, hogy hazafelé terelje a tiltakozókat – írták. A tüntetők dobálták az egyenruhásokat, és több autót is megrongáltak. Szintén a CNN számolt be arról, hogy több rendőr is megsérült a kaliforniai Oaklandben, és vannak, akik kórházba is kerültek közülük.
A tüntetések és felvonulások Donald Trump választási győzelme óta zajlanak Amerika nagyvárosaiban – Los Angelesben, Philadelphiában, Denverben, Minneapolisban, Baltimore-ban, Dallasban és Oaklandben.
Trump már az első tüntetéseket is „nagyon tisztességtelennek” nevezte, ezek nem kis hányada egyébként éppen a megválasztott elnök ingatlanjai előtt zajlott 25 amerikai városban. – Ez egy rendkívül sikeres választás volt, most pedig a média által hergelt, fizetett tüntetők tiltakoznak – fogalmazott.
A legtöbb rendezvény egyébként békésen és feszültségmentesen zajlik, a CNN által megszólaltatott philadelphiai és minneapolisi tüntetők elmondták, ők csak a rasszizmus és a gyűlölet ellen vonultak utcára.
Az utcai tiltakozások egyébként már az elnökválasztás éjszakáján megkezdődtek, és azóta tartanak; a demonstrálók azt ismételgetik, hogy tartanak Donald Trump elnökségétől. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője Obama nevében azt mondta: az elnök hisz a szólásszabadság jogában, de „ezt a jogot erőszak nélkül kell gyakorolni”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!