Egy nappal azután, hogy a brazil rendőrség megtalálta Kiriakosz Amiridisz görög nagykövet kiégett gépkocsiját egy holttesttel, megerősítették, hogy a diplomata az áldozat. Sőt, a hírek szerint a nyomozók már azt is tudni vélik, mi történt.
A jelek szerint gyilkosság áldozata lett a nagykövet, és nem más gyanúsítható a bűncselekménnyel, mint brazil felesége, Francoise és az a katonai rendész, akivel Amiridisz neje gyengéd kapcsolatokat ápolt – legalábbis erről értesült rendőrségi forrásokból a brazil Globo TV – olvasható a Reuters cikkében.
A Globo TV információi szerint Amiridisz felesége és a szeretője, Sergio Moreira követhette el a gyilkosságot, amit nagy valószínűséggel az észak-riói otthonukban szerveztek meg.
Az MTI szerint a gyilkossági ügyben beismerő vallomást tett a 29 éves szerető, a brazil hatóságok társtettesség gyanúja miatt elrendelték Francoise Amiridisznek, illetve három másik embernek is az őrizetbe vételét. A nyomozók vérfoltokat találtak annak a háznak a kanapéján, ahol az Amiridisz házaspár az ünnepeket töltötte. A rendőrség feltételezése szerint Kiriakosz Amiridiszt ebben a házban gyilkolták meg, testét pedig helyi idő szerint szerdára virradóra ültették be egy általa korábban kibérelt kocsiba, amit később a Rio de Janeiro főútvonalait összekötő körgyűrű közelében, az Arco Metropolitano területén felgyújthattak.
A rendőrség szerint a görög diplomata azonosítása különösen nehéz volt, mivel a holttest a tűzben szinte teljesen elégett.
Amiridisz kiégett gépkocsiját csütörtökön találták meg a hatóságok, miután a nagykövet felesége szerdán bejelentést tett a rendőrségen, hogy hét eleje óta nem kapott életjelet férjétől. A nő arra hivatkozott, hogy akkor értesítette a rendőrséget, amikor már feladta a reményt, hogy férje hazatérhet
Az év eleji kinevezése óta szolgálati helyén, Brazíliavárosban lakó Amiridisz év végi szabadságát töltötte Rio de Janeiróban, és foglalkozásából eredő gyakori szokása szerint hétfő délután bérelt járművén bejelentés nélkül ment el a Riótól 28 kilométerre északnyugatra fekvő Nova Iguacuban található ingatlanjukból, de először fordult elő, hogy nem vette fel a telefont. Amiridisz hétfő este nyolc körül hívta éppen vásárló feleségét, és azt mondta neki, hogy hamarosan indul, de nem árulta el, hogy hova.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!