Nem túl közismert, de az arab világon kívül Chilében él a legnagyobb palesztin közösség, egyes források 300 ezer főről írnak, másutt félmillióról. Az ő csapatuk a CD Palestino, amely 2014 elején került be igazán a hírekbe. Akkor zöld-fehér-piros, palesztin zászló színeit tartalmazó mezeiken a számok helyett a közel-keleti terület – Izrael megalakulása előtti – térképét szerepeltették. A speciális mezszámozás miatt Chile és a világ más pontjainak zsidói is felháborodtak, s a helyi izraeliták akkor azt mondták, a Palestino importálta az országukba a gázai konfliktust. A klub erre úgy reagált, hogy a szimbólumot a klub 1920-as alapítása óta használják Chilében, a pár ezer fős ottani zsidóság pedig hipokrita, mert „vitatott területként” említik az Izrael által elfoglalt részeket. Végül a Palestino pénzbüntetést kapott és újra kellett terveztetnie a szerelést. Ezt meg is tették, de a térkép nem tűnt el, a mez mellkasrészén, illetve a hátoldalon, a számok alján is felbukkant. Akkor a médiafigyelem jót tett a mezeladásoknak. Több ezret vásároltak meg belőle a világ különböző pontján élő palesztinok.
A chilei Osorno városában, palesztin bevándorlók által alapított egyesület 1952-ben lett profi focicsapat, egészen addig kizárólag palesztin származásúakat alkalmaztak. A profizmus azonban megkövetelte a nyitást, ennek következtében pedig 1955-ben meg is nyerték az első osztályt. 1978-ban összejött a második arany is, majd 1979-ben a Libertadores-kupában játszhattak elődöntőt. Azóta azonban nem villog a csapat, annak ellenére, hogy a világ egyik legjobb edzője is vezette őket a karrierje elején. Még 1990–1991-ben, valamint 1998-ban itt dolgozott a későbbi Real Madrid és Manchester City-tréner Manuel Pellegrini.
A klub igyekszik ápolni hagyományait, a közelmúltban is fociztak náluk palesztinok (most egy csatárt, Shadi Shabant tudják felmutatni). Ilyen volt a chilei születésű Roberto Kettlun, aki három évig játszott a Palestinóban, s később a palesztin válogatottban is szerepelt. Ugyanide válogatták be néhány éve a leghíresebb palesztin focistának tartott – egyébként katolikus, arabul nem is beszélő – Roberto Bisharát, aki utoljára 2013-ban erősítette a klubot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!