A vízkereszti ünnepségek idejére kitiltják Madridból a teherautókat

Az utcákon különböző akadályokat is elhelyeznek majd.

MTI
2016. 12. 30. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az El Mundo című spanyol napilap pénteki beszámolója szerint a madridi városháza a december 19-i berlini gázolásos merénylet nyomán határozott a január 3-án, 4-én és 5-én érvényben lévő intézkedésről, amellyel el akarja kerülni, hogy hasonló támadás történjen Spanyolországban is.

Madridban – csakúgy, mint Spanyolország számos más városában – január 5-én, azaz a vízkereszt ünnepét megelőző napon pompás felvonulásokat rendeznek a háromkirályok, azaz a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár tiszteletére. A parádé részeként feldíszített kocsik szelik keresztül a várost, a három bölcs pedig nagy csinnadrattával és kísérettel vonul végig az utcákon. Az esemény minden évben számos látogatót vonz a spanyol fővárosba.

Az El Mundo által idézett Javier Barbero biztonsági illetékes elmondta, hogy a teherautókra vonatkozó tilalom időtartama a különböző városrészekben tartandó felvonulásokhoz igazodva más és más. A fontos árukat szállító teherautók különengedéllyel behajthatnak. Az illetékes szerint az utcákon különböző akadályokat is elhelyeznek majd az esetleges támadók feltartóztatása céljából.

Vízkereszt (epifánia) napján – január 6-án – a keresztény egyház elsősorban a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál.

A Berlin egyik leglátogatottabb karácsonyi vására ellen december 19-én végrehajtott merényletben 12-en haltak meg. Nizzában júliusban történt hasonló támadás, amely jóval több, 86 halálos áldozattal járt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.