Erdogan nekiment a koalíciós erőknek

A török elnök szerint bizonyítékuk van arra, hogy az USA vezette koalíció terroristákat támogat.

MTI
2016. 12. 27. 21:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ők vádoltak minket az Iszlám Állam támogatásával. De ők segítik az olyan terrorista csoportokat, mint az IÁ, a YPG és a PYD. Nagyon is egyértelmű. Felvételekkel, fényképekkel és videókkal alátámasztott bizonyítékaink vannak” – mondta Erdogan.

A török elnök emellett a nemzetközi terrorellenes szövetség szemére vetette azt is, hogy kevés támogatást nyújt az IÁ ellen Szíriában. „A koalíciós erők nem tartják meg azt, amit korábban ígértek” – idézte Erdogant az Anadolu állami hírügynökség.

A török államfő szerint Szaúd-Arábiát és Katart is meg kellene hívni a kazah fővárosba, Asztanába szervezett Szíria-konferenciára. Korábbi sajtóértesülések szerint a szíriai kormány és ellenzék közti tárgyalásokat az orosz, az iráni és a török külügyminiszter közvetítésével tartanák. Erdogan szerint Doha és Rijád is „jó szándékát, illetve támogatását” mutatta a szíriai rendezésben, ezért részt kellene venniük a találkozón. Kiemelte ugyanakkor: Törökország nem ül a tárgyalóasztalhoz, ha a megbeszélésekre a szíriai kurdokkal kapcsolatban álló „terrorszervezetek” is meghívást kapnak.

Kadri Dzsamil, a szíriai ellenzék „moszkvai csoportjának” szóvivője szerint a damaszkuszi kormány és az ellenzék közötti megbeszélésre a február 8-án a szíriai felek között kezdődő tárgyalások előtt kerül sor, várhatóan január második felében.

A török csapatok szíriai felkelőket támogatva jelenleg komoly véráldozatot követelő harcokat folytatnak a szélsőséges dzsihadisták által tartott észak-szíriai al-Báb város elfoglalására. Az összecsapások a múlt hét közepe óta legalább 17 török katona életét követelték. A török hadsereg augusztus 24-én kezdte meg az Eufráteszi pajzs fedőnevű hadműveletet Észak-Szíriában, hogy megtisztítson az Eufrátesz folyó nyugati oldalán egy 5000 négyzetkilométeres területet a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól. A török csapatok Észak-Szíriában a betiltott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló YPG ellen is harcolnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.