A Brüsszel és az Egyesült Államok ellen vívott szabadságharcban megacélosodott Szijjártó Péter most Észak-Koreának üzent hadat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium mai közleményéből ugyanis kiderül, Phenjan magyarázatot vár a magyar külügyminisztertől korábbi kemény kritikái miatt. Szijjártó december 16-án, a dél-koreai fővárosban tett látogatása során ugyanis kijelentette: Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra. Mint fogalmazott, az Iszlám Állam mellett a kommunista ország jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést, ezért Magyarország kezdeményezni fogja a jelenleg hatályos szankcióknál keményebb eszközök bevezetését. A közlemény szerint a külügyminisztérium szóbeli jegyzékben tájékoztatta Észak-Korea bécsi nagykövetségét arról, hogy a tudósításban leírtak pontosan tükrözik Szijjártó Péter nézeteit.
A decemberi nyilatkozatból ugyanakkor könnyen kiolvasható, hogy Szijjártó kevéssé meggyőződésből, inkább a Magyarországra érkező dél-koreai befektetések ösztönzése miatt támadta le Phenjant. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a külügyminiszter Szöulban nemcsak Észak-Koreát kritizálta, de hosszasan dicsérte Dél-Korea gazdasági képességét is.
Lapunk egyébként Szijjártó korábbi nyilatkozatát olvasva megkereste Észak-Korea bécsi nagykövetségét. Ők jelezték: az ügyben kapcsolatba léptek a magyar kormánnyal, választ azonban nem kaptak. Ezután Szijjártó Péter hivatalához fordultunk, cikkünk megjelenése előtt ugyanis szerettük volna kikérni a külügyminisztérium álláspontját az ügyben. Sajnos azonban levelünkben feltett kérdéseinkre választ tőlük sem kaptunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!