Ezrek búcsúztatják a meggyilkolt lengyel kamionost

Teherautó-konvoj kísérte pénteken utolsó útjára Lengyelországban a berlini támadásban meggyilkolt sofőrt.

MTI
2016. 12. 30. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 37 éves lengyel sofőrt a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és vágott sebekkel találták meg a vezetőfülkében, holttestét kedden szállították Lengyelországba. Szülőfalujában, az északnyugat-lengyelországi Banie községben rendezett temetés költségeit a lengyel állam fedezi. Beata Szydlo kormányfő külön járulékot folyósíttatott a sokak által hősnek nevezett sofőr családjának.

A temetésen az államfő mellett több lengyel politikai vezető, valamint a varsói német nagykövetség képviselője is részt vesz. A gyászolók között van Dave Duncan brit kamionsofőr is, aki több tízmillió forintnak megfelelő összeget összegyűjtő szolidaritási akciót kezdeményezett Urban családjának támogatására.

A déli gyászmise után a kormányfői hivatal vezetője felolvasta a miniszterelnök rövid levelét, melyben Beata Szydlo rámutatott: a lengyelek már korábban is váltak „az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások áldozataivá”, a berlini merénylet azonban „rendkívüli volt, ami az elkövető kíméletlenségét és kegyetlenségét illeti”. Hangsúlyozta: Lukasz Urban „nehéz és sok lemondást megkövetelő munka végzése közben hunyt el, amikor tisztességes megélhetést akart biztosítani családjának”.

A mise alatt a szentélyben és ennek környékén is több ezer fős tömeg gyűlt össze, a faluba érkezett egyik szállítókocsin „Úgy viselkedett, ahogy kellett” felirat látható. A Banie községben a kamionsofőrök délután 15 órakor dudaszóval tisztelegnek kollégájuk emléke előtt. A Facebook közösségi hírportálon szervezett akciójukhoz országszerte is csatlakoznak a gépjárművezetők.

Urban halálának pontos körülményeit a berlini támadás ügyében nyomozó hatóságok még nem tisztázták, egymásnak némileg ellentmondó értelmezések is napvilágot láttak. A támadást követő első német sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt. Frauke Köhler, a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője csütörtökön viszont megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kamiont a balesetek megelőzésére szolgáló automatikus fékezőrendszer állította meg: amikor a jármű a tömegbe hajtott a karácsonyi vásáron, az ütközést érzékelő fékezőrendszer bekapcsolt, és hetven-nyolcvan méter után megállította, ennek tulajdonítható, hogy nem sebesültek vagy haltak meg még többen. Frauke Köhler elmondta azt is, hogy a kamion eredeti, lengyel sofőrjének holttestén nem találtak késsel ejtett sebeket. Egy lövés végzett vele, de majd csak a boncolás januárban várható végleges eredménye alapján lehet pontosan megállapítani, hogy mikor halt meg – tette hozzá.

Németországban mintegy ötvenezren kérték Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak.

A berlini támadásban Urbannal együtt 12 ember halt meg, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított tunéziai menedékkérő Anisz Amri vezette, aki a merénylet után négy nappal felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

Lukasz Urban nem úgy tervezte, hogy a támadás estéjén Berlinben lesz, Olaszországból szállított 25 tonnás rakományát – acélszerkezeti elemeket –, már napközben ki akarta rakodni a berlini célállomáson, hogy estére hazaérjen családjához Lengyelországba, de későn érkezett, és csak keddre kapott időpontot. Utoljára hétfőn 15 órakor adott életjelet magáról, a feleségével beszélt telefonon. A lengyel kamionsofőrről korábban írt portrénk itt olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.