Ezrek ünnepelték a szentestét Betlehemben

Az éjféli misén mintegy két és fél ezren vettek részt.

MTI
2016. 12. 25. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezúttal Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora, hivatalának ideiglenes képviselője állt szombat délben az ünnepélyesen Betlehembe vonuló egyházi méltóságok élén, majd tartotta meg a hagyományos éjféli misét a Szent Katalin-templomban. Fuad Tual jeruzsálemi pátriárka néhány hónappal ezelőtt visszavonult, és még nem nevezték meg utódját.

Betlehemben a Manger, vagyis Jászol téren idén is ünneplő tömegek – helyi keresztények, zarándokok és turisták hada – fogadta a latin pátriárka menetét, cserkészzenekarokkal, karácsonyi dalok éneklésével köszöntötték az egyházi vezetőt.

Pizzaballa érsek a városba érve reményét fejezte ki, hogy a karácsonyi ünnep szelleme nem csak a tényleges ünnep napjaiban lesz jelen, hanem folytatódik egész évben, s az új év nyugalmat és békét hoz Izraelre és az egész térségre.

„Örülök, hogy véget ért a háború legalább Aleppóban, ahol a keresztények először ünnepelhetik félelem nélkül a karácsony. Kívánom, hogy újjáépíthessék a várost, nemcsak az épületeket, de az ottani hagyományok szerinti kapcsolatukat egymással is” – utalt az érsek a szíriai Aleppóban december elején véget ért harcokra, melyekben a kormány erői orosz katonai segítséggel úrrá lettek a felkelő csoportokon.

A betlehemi éjféli misén mintegy két és fél ezren vettek részt. Pierbattista Pizzaballa együttérzésre szólított fel a menekültek megsegítésére, valamint a Közel-Keleten dúló erőszak megfékezését sürgette. „Félünk az otthonunk ajtaján és az országaink határán kopogó idegentől”– mondta a misén, melyen jelen voltak a Palesztin Hatóság vezetői, élükön a muzulmán Mahmúd Abbász elnökkel. „Zárt ajtók, védett határok, korábban személyes és politikai döntések – a félelem metaforái – származnak elkerülhetetlenül a jelenkor erőszakos történéseiből” – fogalmazott az érsek.

Korábban az Izraelben lévő Názáretben huszonötezren vettek részt a karácsony ünneplésén, helyiek, turisták és zarándokok. Ebben a városban már este hétkor megkezdődött az éjféli mise, s felvonulás és tűzijáték is szolgálta az emelkedett hangulatot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.