Ferenc pápa: Ma is keresztények sokaságát üldözik

És az üldözötteknek ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük.

MTI
2016. 12. 26. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dolgozószobájának a Szent Péter térre néző ablakából szólt az összegyűlt hívekhez Ferenc pápa. Akárcsak egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon, ezúttal is felhívta a figyelmet arra az üldöztetésre, amely a világban sok keresztény embernek jut osztályrészül.

Megállapította, hogy az üldözött keresztények ma többen vannak, mint amennyien az első évszázadokban voltak, és nekik ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük, mint azoknak, akik annak idején éltek.

Ferenc pápa, emlékeztetve az első vértanú mártíromságára, elmondta, István egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelső törvényszék) perbe fogta, István védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia, s emiatt „istenkáromlás” bűnében vétkesnek találták, halálbüntetésre ítélték.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy ma azért emlékezünk meg Szent Istvánról, hogy megerősítsük, a keresztény mártíromság története még napjainkban is folytatódik. A keresztény egyház a világ legkülönbözőbb pontjain kénytelen üldöztetéssel szembenézni – hangsúlyozta.

Ferenc pápa részvétét fejezte ki a Fekete-tengerbe zuhant repülőgép tragédiája miatt. „Az Úr nyújtson vigaszt a kedves orosz nép, az utasok, a személyzet és a Vörös Hadsereg nagyszerű kórusának családjai számára, Szűz Mária pedig segítse a jelenlegi mentési munkálatokat” – mondta a katolikus egyházfő.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.