Fico: Renzi tehet majd az eurózóna destabilizálódásáról

„A legnagyobb politikai hiba volt megzsarolni a választókat egy belpolitikai témával” – közölte.

MTI
2016. 12. 08. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán azt követően nyújtotta be lemondását Sergio Mattarella köztársasági elnöknek, hogy vasárnap súlyos vereséget szenvedett az alkotmány módosításáról szóló népszavazáson, amelynek eredményétől korábban függővé tette maradását a kormányfői poszton.

„Evidens volt, hogy Renzinek (a népszavazáson) kiporolják a gatyáját, és kapott is rendesen. A legnagyobb politikai hiba volt megzsarolni a választókat egy belpolitikai témával” – idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Robert Ficot.

Ha Olaszországban, amely az eurózóna tagja, előre hozott választások lesznek, és egy „komikus” kerül hatalomra, akkor egy újabb népszavazásra kerülhet sor, amelynek a tétje ezúttal Olaszország az euróövezetből való kilépése lesz – mondta Fico Beppe Grillóra, az Öt Csillag Mozgalom alapítójára utalva. Hozzátette: ezért, vagyis az eurózónában az elkövetkező hónapokban várható destabilizációért pedig közvetlenül Matteo Renzi lesz a felelős.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.