Gyűlöletbeszéd miatt elítélték Geert Wilderst

A Szabadságpárt vezetőjét a marokkói kisebbséget ért diszkriminatív kijelentése miatt találták bűnösnek.

MTI
2016. 12. 09. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hendrik Steenhuis, a tárgyaláson elnöklő bíró indoklásában Wilders egyik kijelentésének a marokkói kisebbség ellen irányuló, diszkriminatív jellegére hívta fel a figyelmet. Steenhuis korábban úgy nyilatkozott, hogy a szólásszabadság a demokratikus társadalom egyik alapja, azonban korlátozni lehet mások jogainak és szabadságának védelme érdekében.

Wilders az ítélethozatalt követően Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a bíróság határozata „fél Hollandia” ellen hozott „esztelen” döntés. A bírókat a Szabadságpárt elleni gyűlölet vezette – tette hozzá. A sokak által szélsőségesnek tartott pártvezető szerint a bíróság milliók szólásszabadságát korlátozza, sem ő nem rasszista, sem választói nem azok.

A vád szerint Wilders 2014-ben azt a kérdést tette fel támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak Hollandiában. A válasz az volt, hogy „kevesebbet”, amire Wilders mosolyogva azt mondta, hogy „mi meg tudjuk oldani”.

A PVV vezetője sem a tárgyaláson, sem az ítélethirdetésen nem vett részt; ügyvédje képviselte.

Az iszlámellenes nézeteiről ismert Wilders korábban „abszurdnak, gyalázatnak, a holland társadalom megcsúfolásának” minősítette a büntetőpert, amely szerinte veszélyt jelent a szólásszabadságra. A per kezdetekor kijelentette, bármi legyen is a bíróság döntése, továbbra is az igazat fogja mondani a marokkói problémára, sem bírók, sem politikusok, sem terroristák nem gátolhatják meg ebben.

Geert Wilders 2011-ben már állt bíróság előtt, egyebek között azért, mert a Mein Kampfhoz hasonlította a Koránt, és azt javasolta, hogy a muzulmán bűnözőket fosszák meg holland állampolgárságuktól, és utasítsák ki őket az országból. Wilders váltig állította, hogy nincs problémája azokkal a bevándorlókkal, akik elfogadják országa törvényeit és felveszik a holland szokásokat, és sosem támogatta az erőszakot.

A 2011-es vádak alól végül felmentették, mert a bíróság szerint kijelentéseivel egy vallást támadott, nem pedig egy népcsoportot.

Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 2 százaléka marokkói származású.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.