Helikopterből hajítaná ki a korrupt tisztségviselőket az elnök

Videó is készült Rodrigo Duterte kijelentéséről.

MTI
2016. 12. 29. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha korruptak, helikopterrel Manilába viszem, és a levegőből kihajítom őket. Csináltam már ilyet korábban, miért ne tenném meg újra?” – hangoztatta a héten Rodrigo Duterte egyik beszédében, amelyet az országon végigsöprő egyik tájfun áldozatainak mondott. Az erről készült videó az elnöki hivatal honlapján jelent meg csütörtökön.

A délkelet-ázsiai ország államfője elmondta, hogy egyszer egy nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsított kínai férfit dobott ki egy helikopterből, és ezt gondolkodás nélkül most is újra megtenné. Arról nem szólt, hogy pontosan mikor is történt a gyilkosság. Szóvivője, Ernesto Abella az elhangzottakkal kapcsolatban újságíróknak csupán annyit mondott, „maradjunk annyiban, hogy ez egy városi legenda”.

Duterte néhány héttel ezelőtt azzal a vallomásával keltett megütközést, amely szerint Davao polgármestereként több bűnözővel saját kezűleg végzett. Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Duterte állításának kivizsgálására szólított fel, mire utóbbi „butának”, „idiótának” és „kurafinak” nevezte a diplomatát, akinek szerinte vissza kellene ülnie az iskolapadba.

Az államfő arról is beszélt, hogy múlt héten hat embert vettek őrizetbe kábítószer-birtoklással összefüggésben egy rendőrségi razzián, amelynek során több mint fél tonna metamfetamint foglaltak le. „Szerencséjük, hogy nem voltam akkor Manilában” – hangsúlyozta Duterte, hozzátéve, hogy ha tudta volna, hogy ennyi drog van egy házban, megölte volna azokat, akiknek közük van hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.