A hatóság szerint a fiú emellett robbanószerkezetek készítéséhez való leírást keresett az interneten.
Az ügyészség szóvivője azonban kiemelte: nincsenek terroristaháttérre vagy iszlamista radikalizálódásra utaló jelek. A fiatalember valószínűleg csak kedvtelésből cselekedett, esetleg fontossá akarta tenni magát – tette hozzá.
Ugyanakkor, hogy mindennemű veszélyt kizárjanak, a kamasz átmenetileg zárt intézetbe kerül – mondta az ügyészségi szóvivő.
A fiatalember azzal vonta magára a hatóságok figyelmét, hogy három másik serdülővel együtt a hírhedt brüsszeli Molenbeek negyed egyik építkezésén egy tűzoltó készülékkel játszadozott. A fiú hátizsákjának és szobájának átkutatása során bukkantak a hatóságok a gyanús tárgyakra és vegyszerekre.
A spanyol rendőrség a nap folyamán két feltételezett dzsihadistát vett őrizetbe. A „migrációs hátterű” férfiak a madridi Moratalaz negyedben lévő lakásának átkutatása során egyebek mellett négy AK–47 típusú gépkarabélyhoz való tárat, illetve lőszert találtak – közölte a spanyol belügyi minisztérium. A férfiakat a fegyvertartásra vonatkozó törvények megsértésével és a terrorizmus közösségi hálókon való dicsőítésével vádolják. A tárca szerint vizsgálják, hogy terveztek-e merényletet elkövetni.
A belügy szerint a 2015 közepén életbe léptetett második legmagasabb terrorkészültségi fokozat óta Spanyolországban 175dzsihadistát vettek őrizetbe.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!