Melyik politikus ne örülne kiemelkedően sűrű médiamegjelenési lehetőségnek fél éven át? Mégpedig olyannak, amelynek során nem kínos kérdésekre kell válaszolni, hanem egyenesen egész Európa ügyeiről lehet beszélni. Ez a lehetőség különösen jókor jött Robert Fico szlovák kormányfőnek és az általa vezetett szociáldemokrata Smernek, hiszen a most véget érő soros uniós elnökség hátterében igen gyenge teljesítményt nyújt a kormánypárt. Míg nyár végén a szlovákok 40 százaléka támogatta a Smert, a tíz napja lezajlott eperjesi kongresszus idejére készített felmérés már csak 23 százaléknyi támogatottságot mutatott ki. Az elnökválasztással egybekötött pártcsúcs azonban kevésbé az okok kereséséről, mint inkább a jelenlegi vezetés bebetonozásáról szólt, helyén maradt Robert Kalinák alelnök és belügyminiszter, akinek korrupciógyanús lakásszerzésének köszönhetően sok szimpatizánst veszthetett a politikai alakulat.
Azonban nem hozzá, hanem októberben még az ENSZ-főtitkársággal is megpróbálkozó Miroslav Lajcák külügyminiszterhez köthető az a közbeszerzési botrány, amelyben a Transparency International (TI) nemzetközi jogvédő szervezet is vizsgálódik. A Szijjártó Péter által barátian csak Mirónak emlegetett tárcavezető ugyanis bőkezűen osztotta az adófizetők pénzét, hivatkozva az elnökség kiemelten fontos státusára. Egy alkalommal 156 ezer eurót, közel ötvenmillió forintot hagyott jóvá egy gála megrendezésére, ahol csak annyi történt, hogy bemutatták az uniós elnökség logóját. Hasonló pénzszórás volt jellemző más, az elnökséghez kapcsolódó megbízásoknál is.
Persze a Fico-kabinet alaposan előkészítette a gazdasági holdudvar feltőkésítését. Nagyon körültekintően még 2014-ben hoztak egy olyan törvényt, amely kimondta, hogy a közbeszerzési törvény nem vonatkozik Szlovákia uniós elnökségével kapcsolatos árura vagy szolgáltatásra. Túlárazott vacsorákról, fogadásokról, IT-szolgáltatásokról, felesleges tanácsadókról beszélt az a külügyminisztériumi fiatal is, aki blogbejegyzéseiben tálalta a visszaéléseket. Zuzana Hlávková ezeket látva felmondott, de Lajcák még fogadta egy búcsúbeszélgetésre. Itt beszámolója szerint azt mondta neki, hogy Szlovákiában vannak kartellek és háttéralkuk, amelyekkel az állam nem tud mit tenni és kénytelen alkalmazkodni. A hölgyhöz időközben csatlakozott egy másik volt külügyi alkalmazott, Pavol Szalai is, ők ketten a TI-vel karöltve szólították fel a kormányzatot, mutassa be a túlárazottnak tartott szolgáltatások mögötti elszámolásokat. Állításuk szerint akkor kezdődtek a gyanús ügyek és a rendezvények költségvetésének felsrófolása, miután tanácsadóként megjelent a tárcánál a Markíza kereskedelmi televízió korábbi igazgatója, és a kelleténél gyakrabban tűnt fel az Evka marketingügynökség neve is. Mint arra Hlávková rámutatott, többek között ez a cég szokta rendezni a Smer pártrendezvényeit is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!