Kína visszaadja az amerikaiak drónját

Donald Trump lopásnak nevezte, hogy a kínaiak elfogtak egy amerikai víz alatti drónt.

MTI
2016. 12. 17. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pilóta nélküli tengeralattjáró drónt, amely a tenger sótartalmáról, hőmérsékletéről és tisztaságáról gyűjtött adatokat, csütörtökön fogta el a kínai haditengerészet egyik hajója 50 tengeri mérföldre, azaz 90 kilométerre északnyugatra a Fülöp-szigeteki Subic-öböltől. Ez volt az első olyan eset a történelemben, hogy egy ország elfogta egy másiknak a tengerészeti drónját.

A kínai tárca magyarázata szerint a hadihajó „azonosítatlan berendezést” észlelt, amelyet aztán kivizsgált a tengeri hajózás biztonságáért. Csak ezután derült ki, hogy az eszköz amerikai volt. A pekingi minisztérium helytelenítette, hogy az Egyesült Államokkal való egyeztetés során az amerikai fél „felfújta” az incidenst, amivel nem járult hozzá az ügy elsimításához.

Az amerikai védelmi minisztérium szombaton megerősítette, hogy megállapodás született a kínai féllel a drón visszaadásáról.

Az incidens miatt a Pentagon korábban nyilvános diplomáciai panaszt tett, Donald Trump megválasztott amerikai elnök pedig éles bírálatának adott hangot.

„Kína ellopta az amerikai haditengerészet kutatódrónját nemzetközi vizeken, kitépte a vízből, és példátlan módon Kínába vitte” – írta szombat reggeli Twitter-üzenetében.

Az incidens újabb tápot adott azoknak az aggodalmaknak, hogy Kína növeli katonai jelenlétét és fokozza agresszivitását a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.