Kitiltották a dalai lámát Mongóliából

A tibeti vallási vezető látogatása ártott a kapcsolatoknak Kínával.

MTI
2016. 12. 21. 14:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tsend Munkh-Orgil, a közép-ázsiai ország külügyminisztere egy helyi napilapnak adott, szerdán közzétett interjúban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a dalai láma látogatása ártott a kapcsolatoknak Kínával.

A hivatalban lévő kormány „teljes mandátuma alatt nem látogathat Mongóliába a dalai láma, még vallási célból sem” – hangsúlyozta a tárcavezető. Megjegyezte azt is, hogy Peking és Ulánbátor dolgozik a kétoldalú kapcsolatok normalizálásán és a tárgyalások újraindításán.

Mongólia mostani ígérete rávilágít arra, hogy gazdasági befolyását érvényesítve Kína milyen eredményesen tud hatni bizonyos országokra a számára fontos különféle ügyekben, a dalai láma utazásaitól kezdve Tajvan diplomáciai elismeréséig.

A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy Peking fontosnak tartja Ulánbátor nyilatkozatát, és reményét fejezte ki, hogy országa jutalmazni fogja Mongóliának az ügyben vállalt „elhatározását”. Peking azzal vádolja a dalai lámát, hogy Tibet Kínától való leválasztására törekszik.

A 3,1 millió lakosú Mongólia törékeny, recessziótól szenvedő gazdasága nagyban függ Kínától. A felfüggesztett hiteltárgyalások egy Peking által Ulánbátornak nyújtandó 4,2 milliárd dolláros (több mint 1250 milliárd forintos) kölcsönről szólnak. Kína emellett Mongólia kiemelt kereskedelmi partnere, amely a mongol exportcikkek nagyjából 90 százalékát vásárolja fel.

A mongol buddhizmus szorosan kötődik a tibetihez, és követői mélyen tisztelik a dalai lámát.

Tibet száműzetésben élő szellemi vezetője novemberi négynapos mongóliai látogatása során helyi buddhista vezetőkkel és a vallási közösség tagjaival találkozott. A dalai láma a vizittel kapcsolatban azt mondta, hogy annak nem volt politikai célja, továbbá azt is leszögezte, hogy Tibet függetlensége mellett már 1974 óta nem állt ki nyilvánosan.

A 81 éves, Nobel-békedíjas buddhista vallási vezető az 1959-es sikertelen tibeti lázadás óta Indiában él. A kínai kommunista csapatok 1950-ben vonultak be Tibetbe, és a térséget Kína azóta saját részének tekinti. Jogvédő csoportok és tibeti száműzöttek azzal vádolják Pekinget, hogy „két lábbal tapossa” a tibeti nép vallási és kulturális jogait, míg Kína azzal érvel, hogy a haladást hozta el az „elmaradott régióba”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.