Korrupcióval vádolják a volt argentin elnököt

Cristina Fernández de Kirchnernek meg kell magyaráznia, miért kaptak busás megbízásokat a bizalmas barátok.

MTI
2016. 12. 27. 19:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Julián Ercolini szövetségi bíró a nap folyamán hagyta jóvá a vádiratot, amely egyebek mellett csalárd hivatalvezetéssel és tiltott üzleti kapcsolatokkal gyanúsítja a volt államfőt, illetve egykori kabinetjének két miniszterét, Julio De Vidót és José Lópezt is.

A bíróság egyben utasítást adott Fernández 10 milliárd pesót kitevő, azaz 184 milliárd forintnak megfelelő vagyonának a zárolására is.

Az ügyben megnevezték a Néstor Kirchner elhunyt elnökhöz közelálló Lázaro Báez korábban letartóztatott üzletembert is, aki a gyanú szerint a Kirchner házaspár tizenkét éves országlása idején az elnöki pár bizalmas barátjaként közművekkel kapcsolatos közbeszerzések odaítélésével jogosulatlan előnyökre tett szert, rendszeresen kapott busás megbízásokat az államtól, és sikkasztott is, a pénzt pedig svájci bankszámlákra utalta.

A volt államfő elítélte az argentin igazságszolgáltatás ellene irányuló eljárását, „a politikai üldöztetés nagy műveletének” nevezte.

Fernández 2007-től 2015-ig tartó elnöki mandátuma alatt folyamatosan felmerült ellene a korrupció vádja. Azóta, hogy tavaly decemberben távozott tisztségéből, rá is kiterjedtek a pénzmosás és csalás ügyében kezdeményezett vizsgálatok. Pénzmosás miatt áprilisban emeltek vádat ellene.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.