Letartóztatták az al-Dzsazíra hírproducerét

Azzal vádolják, hogy megkísérelte megdönteni Abdel Fattáh esz-Szíszi kormányát.

MTI
2016. 12. 24. 8:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A producert továbbá azzal is gyanúsítják az egyiptomi hatóságok, hogy tagja az Egyiptomban betiltott, és tűzzel-vassal üldözött Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezetnek. Esz-Szíszi 2013-ban Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott elnök katonai úton történő megbuktatásával került hatalomra. Murszi a testvériség színeiben politizált.

Az al-Dzsazírának dolgozó Huszeint pénteken tartóztatták le, ami nem feltétlenül meglepő azután, hogy kedden 15 órán keresztül hallgatták ki a kairói repülőtéren a szabadságra hazatérő hírproducert. Huszein 2013-ig Egyiptomban dolgozott, amíg az al-Dzsazíra be nem zárta egyiptomi irodáit.

Az egyiptomi hatóságok Huszein két testvérénél házkutatást tartottak, majd őket is letartóztatták.

Az al-Dzsazíra követelte, hogy engedjék szabadon a hírproducert, akinek tartózkodási helyéről egyelőre nincsenek információk.

Nem ez az első eset, hogy a hírtelevízió munkatársait letartóztatták, vagy éppen eljárást indítottak ellenük. Az egyiptomi–kanadai Mohamed Fahmit, az egyiptomi Báher Mohamedet és az ausztrál Peter Greste-et 2013-ben tartóztatták le, majd egy évvel később héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket azzal a váddal, hogy a Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget támogatták, valamint álhírekkel mocskolták be Egyiptom hírnevét, amikor a katonai hatalomátvételről tudósítottak.

Az újságírók több mint 400 napot töltöttek börtönben, míg az egyiptomi semmítőszék az ellenük indított per újrafelvételét rendelte el. Greste-et kitoloncolták, Fahmi és Mohamed szabadlábon védekezhetett.

2015-ben a három újságírót másodfokon is szabadságvesztésre ítélték, így az Egyiptomban maradt Fahmira és Mohamedre három év várt a rácsok mögött. Végül megmenekültek ez elől, esz-Szíszi a muzulmán világ áldozati ünnepe, az íd al-adha alkalmából elnöki kegyelemben részesített őket több száz másik elítélttel együtt.

Az al-Dzsazíra, az arab világ legnézettebb tévéadója a katari uralkodócsalád közvetlen ellenőrzése alatt áll, Doha pedig Mohamed Murszi és a mögötte álló Muzulmán Testvériség támogatója. A jelenlegi kairói vezetés viszont éppen arra alapozza létjogosultságát, hogy az utolsó pillanatban mentette ki az országot az iszlamista mozgalom karmaiból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.