Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról tájékoztatta a brit hírügynökséget, hogy a felkelők Hama tartományban elfoglaltak egy kormányzati állást.
A Dzsais an-Naszr nevű felkelőcsoport a Reutersszel azt közölte, hogy a kormányerők lőttek két helyet a szomszédos Idlib tartományban. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyosak ezek az incidensek, de áldozatokról nem érkezett jelentés.
Az OSDH igazgatója szerint az ország legnagyobb részén nyugalom honol, de vannak „kisebb csoportok az iszlamisták és a kormányerők között is, amelyek alá akarják ásni a tűzszünetet”.
Helyi idő szerint péntek nulla órakor lépett hatályba az egész országra kiterjedő tűzszünet. Az erről szóló megállapodást az ellenkező oldalon harcoló feleket támogató Oroszország és Törökország alkudta ki, és a szíriai kormány, valamint a felkelő csoportok többsége is elfogadta. A fegyvernyugvást Moszkva és Ankara garantálja.
Idén már kétszer hirdettek általános fegyvernyugvást, de a februári és a szeptemberi is összeomlott néhány hét alatt. Amennyiben a mostani tartósnak bizonyul, megkezdődnek az Asztanában a szíriai polgárháború lezárását célzó béketárgyalások, amelyek az ENSZ égisze alatt februárban Genfben tartandó megbeszéléseket egészítenék ki. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pénteken el is rendelte a Szíria-konferencia előkészítését.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint a mostani fegyvernyugvás „történelmi lehetőség” a szíriai háború lezárására.
Az Oroszországhoz hasonlóan Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Irán külügyminisztere pénteken jelentős sikernek nevezte a tűzszünetet. Mohamed Dzsavád Zaríf az egyik közösségi oldalon azt írta, hogy a következőkben erre a fegyvernyugvásra építve kell gyökerestül kiirtani a „szélsőséges terrort”. Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség szerint a tárcavezető előzőleg telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.
A 2011-ben erőszakkal elfojtott békés tüntetésekkel kezdődő, majd polgárháborúba torkollott Aszad-ellenes szíriai népfelkelés több mint 300 ezer halálos áldozatot követelt, és több mint 11 millió embert kényszerített otthona elhagyására.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!