Megállapodás született a szíriai általános tűzszünetről a szíriai kormány és a felkelők között – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában. Az orosz államfő közölte: három dokumentumot írtak alá. Az első a szíriai kormány és a fegyveres ellenzék közötti tűzszünetről szól Szíria területén. A második a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését célzó intézkedésekről rendelkezik, míg a harmadik dokumentumban, egy nyilatkozatban az aláírók kinyilvánítják, hogy készek a szíriai béketárgyalások megkezdésére.
Az orosz elnök hozzátette: Oroszország, Irán és Törökország garantálja a szíriai békés rendezés végigvitelét – tudósít az MTI. A SANA szíriai állami hírügynökség arról számolt be: helyi idő szerint csütörtök éjféltől tűzszünet lép életbe Szíriában, a hadsereg felhagy a harci tevékenységgel.
Az utóbbi időben az amerikai elnökváltást, ezzel külpolitika zavarodottságát kihasználva mindinkább Oroszország vette át a diplomáciai irányítást a térségben. Ebben segítségére volt, hogy minden nehézség ellenére normalizálódni kezdett Moszkva és Ankara viszonya. Iránnal közösen december 20-án deklarálták, hogy az ország stabilitásának megteremtésében és területi egységének megőrzésében érdekeltek. Vázoltak egy olyan tervet, hogy – mint arra a történelemben már akadt példa – befolyási övezetekre osztanák a közel-keleti országot. A föderáció elnöke átmenetileg Bassár el-Aszad maradna, de idővel választások útján más ülne székébe – feltehetően egy szintúgy alavita politikus.
A megállapodást az is bonyolította, hogy a két nagy súlyú ország, Oroszország és Törökország más-más felet támogatott, előbbi a rezsimet, utóbbi a lázadókat. Ezért is ér fel diplomáciai bravúrral, hogy a jelek szerint tényleg sikerült lecsendesíteni a szemben álló mérsékelt erőket – értelemszerűen az Iszlám Állam és a többi terrorszervezet harcosai nem tartoznak közéjük.
Azt, hogy a viszonylagos béke mennyire bizonyul fenntarthatónak, nyilván nagyban befolyásolja, hogy Moszkva, Ankara és Teherán miként tudja a januárra tervezett tárgyalásokon érvényesíteni érdekeit, illetve engedni a többieknek. Moszkva stabil szövetségest akar a térségben, ahol tovább állomásozhatnak erői. Ankara biztonságos határvidéket követel és új vezetést Szíriában. Teheránnak a síiták, velük együtt a Hezbollah sorsa a fő kérdés és az, hogy a Bejrút–Aleppo–Teherán szárazföldi tengely stabil és földrajzi értelemben is járható legyen. Irán vélhetően ragaszkodni fog ahhoz is, hogy valóban a síita ághoz közel álló alavita utódja legyen a mostani elnöknek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!