Korábbi jelentések még arról számoltak be, hogy a városháza építési bizottsága Binjamin Netanjáhu miniszterelnök kérésére elhalasztotta a szavazást mintegy ötszáz további – ugyancsak telepeseknek szánt –, más kelet-jeruzsálemi negyedekben tervezett lakás felépítéséről.
A jeruzsálemi építési bizottság egyik tagja szerint Netanjáhu maga kérte a szavazás elhalasztását az újabb kelet-jeruzsálemi építkezések ügyében, hogy ne tetézze tovább szembenállását a január huszadikán távozó amerikai kormányzattal, amely a hátralévő időben Izrael számára kedvezőtlen további határozatokat is átengedhet az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Trump Izrael mellett
„Nem folytathatjuk, hogy Izraelt semmibe vegyük és egyáltalán ne tiszteljük. Sokáig nagyszerű barátra lelt az Egyesült Államokban, de ennek vége szakadt. A vég kezdete az Iránnal kötött borzalmas atomalku volt” – írta Trump Twitter-üzenetében, barátságtalan lépésnek nevezve, hogy az Obama-kormányzat legutóbb tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsában az izraeli telepek építésének elítélésekor. „Maradj erős, Izrael! Január 20-a gyorsan közeleg!” – írta Trump elnöki beiktatásának dátumára utalva.
John Kerry külügyminiszter a távozó Obama-kormányzat irányelveit ismertette szerdai washingtoni értékelésében. Kijelentette, hogy a kétállami megoldás – Izrael állam mellett egy független palesztin állam létrehozása – az egyetlen lehetőség a békére a palesztinok és izraeliek között, a status quo fennmaradása viszont egy államhoz és az örökös megszálláshoz vezet. Az évek óta kifejtett legnagyobb erőfeszítésein ellenére a kétállami megoldás komoly veszélybe került – hangsúlyozta.
Az amerikai szavazás arról szólt, hogy megmaradjon a kétállami megoldás lehetősége. A konfliktus lezárása még lehetséges, ha a felelősségteljes felek cselekedni akarnak – jelentette ki.
Szerinte Izraelben a legtöbben nem tudják, hogy mennyire szisztematikussá vált a telepítési folyamat az elmúlt években, amikor izraeliek tízezrei mentek át palesztin területek közepére. Az igazság az, hogy a helyszíni trendek – az erőszak, a terrorizmus, a lázítás, a láthatóan végtelen megszállás – lerombolják a béke reményét mindkét oldalon – mondta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!