Menedékkérők gyújtották fel a berlini hajléktalant

Szíriai és líbiai fiatalok gyújtottak fel egy hajléktalant karácsonykor, a hétből hatan maguk jelentkeztek.

MTI
2016. 12. 27. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csoportosan megkísérelt emberölés gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek ma Berlinben hét fiatalt, akik menedékkérőként érkeztek Németországba, és a hatóságok szerint megpróbáltak felgyújtani egy hajléktalant. Az országos megütközést keltő bűncselekményt karácsony napján követték el egy metróállomáson, az áldozat csak azért marad sértetlen, mert egy metróvezető és több utazó eloltotta a tüzet.

A 15 és 21 év közötti gyanúsítottak közül hatan Szíriából származnak, a hetedik pedig Líbiából – mondta Karen Müller, a berlini ügyészség szóvivője a ZDF országos köztelevíziónak.

Két gyanúsított 2014 óta él Berlinben, öten tavaly, illetve idén érkeztek. Valamennyien menedékjogi kérelmet nyújtottak be, szállásokon helyezték el őket. Egy kivételével mindegyiknek volt már dolga a hatóságokkal bűncselekmények, köztük testi sértés miatt.

Az emberölési kísérlet december 25-én hajnalban történt a Kreuzberg és a Neukölln nevű városrész határán fekvő Schönlein utcai metrómegállóban. Az áldozat egy 37 éves hajléktalan, aki egy padon aludt. A hatóságok szerint a gyanúsítottak meggyújtották a kartonpapírt, amellyel betakarta magát. A hajléktalan több utazó közbelépésének és egy poroltó készülékkel segítségére siető metróvezető lélekjelenlétének köszönhetően menekült meg a tűzhaláltól.

A rendőrség körözést adott ki a gyújtogatók ellen, a metrószerelvényben biztonsági kamerával rögzített felvételeket is megjelentette. Hétfő este hat gyanúsított jelentkezett a rendőrségen, a hetediket keddre virradó éjjel elfogták.

A december 19-én egy karácsonyi vásáron kamionnal elkövetett iszlamista terrormerénylet után ez már egy héten belül a második brutális bűncselekmény, amelyet menedékkérőként érkezett emberek követtek el a német fővárosban.

A hajléktalan elleni emberölési kísérlet és a tizenkét halálos áldozatot és ötvenhárom sebesültet követelő tömeges gázolás „visszataszító, de nem szabad teret engedni a populizmusnak, és nem szabad általánosító módon meggyanúsítani egész csoportokat” – figyelmeztetett szóvivője útján a Twitteren Andreas Geisel, a tartományi rangú főváros kormányának belügyi kérdésekért felelős tagja, a szociáldemokrata párt politikusa.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.