Minden Tu–154 típusú gépét leállította Oroszország

Megtalálták az egyik feketedobozt.

MTI
2016. 12. 27. 9:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz hadsereg előzőleg közölte, hogy a parttól 1600 méternyire, 17 méteres mélységben megtalálták a gép fő fedélzeti hangrögzítő berendezését (egyik feketedobozát). A készüléket órákon belül Moszkvába szállítják elemzésre.

A nyomozáshoz közelálló egyik illetékes arról tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget, hogy a gép feketedobozainak elemzése – a szalagok minőségétől függően – néhány naptól akár több hétig is eltarthat.

A mentők kedd reggelig a szerencsétlenül járt gép hét nagyobb darabját találták meg, amelyek közül négyet már kiemeltek, további hármat pedig – közöttük a négy feketedobozt tartalmazó farokrészt – kedden fogják a felszínre hozni – mondta a TASZSZ-nak egy illetékes.

Kedd reggelig 13 holttestet és 156 emberi maradványt találtak. Hivatalos forrásból a hírt még nem erősítették meg.

A kutatók – 39 tengerjáró hajóval – kedd reggelig a Fekete-tenger medencéjének 100 négyzetkilométeres területét vizsgálták át a szerencsétlenség körzetében. A kutatásban több mint 3500 ember és több mint 500 műszaki eszköz – összesen 45 hajó, 15 repülőgép, 16 helikopter és több drón – is részt vesz. A légi járművek eddig 240 négyzetméternyi területet vizsgáltak át. A mentés kezdete óta a búvárok 70 merülést hajtottak végre.

Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe – fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.