Műszaki hiba miatt zuhant a Fekete-tengerbe a hét végén az orosz védelmi minisztérium utasszállító repülőgépe 92 emberrel a fedélzetén – mondta csütörtökön Makszim Szokolov. „Egyértelmű, hogy műszaki hiba történt. A szakértőknek kell tisztázniuk az okokat, erre különbizottságot hoztak létre” – közölte az orosz közlekedési miniszter.
A miniszter, aki egyúttal a szerencsétlenség okait vizsgáló állami bizottságot vezetője, közölte: a végső következtetéseket a repülőgép paramétereit, valamint a pilóták beszélgetéseit rögzítő feketedobozok teljes elemzése után vonják le. Szokolov szerint várhatóan januárban kapják meg a gép lezuhanásának okaival kapcsolatos elsődleges adatokat.
Egy korábbi hír még arról szólt, a hét végére befejezik a Tu-154 adatrögzítő berendezéseinek elemzését. „A pilóták beszélgetését, illetve a repülőgép paramétereit rögzítő berendezések elemzése folytatódik. A munka rövidesen – akár holnap – befejeződhet” – mondta az illetékes szakember, aki szerint mindkét adagrögzítő jó állapotban van. Előzőleg azt is megjegyezte, hogy a farokban található, harmadik feketedoboz tönkrement. Károsodást szenvedett a benne lévő szalag, de részlegesen elemezni lehet.
Makszim Szokolov azt is megjegyezte: a szerencsétlenségről rendelkedésre álló adatok semmiben nem támasztják alá, hogy terrorcselekmény okozta volna a gép lezuhanását, s főként nem támasztják alá azt, hogy robbanás történt volna a gépen.
Szergej Bajnetov altábornagy, a légierő repülésbiztonsági szolgálatának parancsnoka, a szerencsétlenség ügyében nyomozó katonai bizottság vezetője viszont úgy nyilatkozott, a terrorcselekményt sem zárták ki a szerencsétlenség feltételezett okai közül, de a Tu-154 fedélzetén nem történt robbanás, a roncsokon és a halottakon nem találtak égésnyomokat.
Bajnetov arról is beszélt, a szerencsétlenség ügyében nyomozó katonai bizottság hét lehetséges okot vizsgál – ezek között van az emberi tényező, műszaki hiba, szélnyírás és madarakkal történt ütközés -, így „végeredmény” továbbra sincs nincsen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!