Tavalyelőtt decemberben pedig egy másik iskola került a hírek élére azzal, hogy egy lányos kinézetű, hosszú hajú kisfiút választott ki Szent Luca szerepének eljátszására az iskolai rendezvényen. Az ödeshogi iskola úgy nyilatkozott, a demokratikus és esélyegyenlőségi elveknek megfelelően minden tanuló bedobhatta a nevét tartalmazó céduláját a kalapba, hogy onnan az az évi Lucát kihúzhassák. És a nyertes 2014-ben éppen egy, az előadásban részt venni kívánó fiú lett.
A gyertyás lány, a Luca-ének évszázadok óta a svéd identitás része, iskolai, települési, céges Lucának lenni nagy megtiszteltetés, dicsőség és örök emlék. Ám van egy nagyon érdekes lényegi momentum a lucázásban: a harmadik-negyedik század fordulóján élő szent, aki gyertyával a kezében (a fején?) a katakombákat járva vitt élelmet a keresztényeknek, a szicíliai Syracusaiban született, és egyáltalán nem biztos, hogy fehér bőrű volt, hiszen Lucát (vagy Lúciát) több helyütt feketeként ábrázolják. A Lúcia egyébként a latin lux (fény) szóból eredeztethető, nem véletlen, hogy a szentet a fénnyel, illetve a szembetegségben szenvedők, a látássérültek oltalmazójaként azonosítják. A svéd ünnepen a forralt bor mellé egy macskára még nyomokban sem emlékeztető adventi sütemény, a Lussekatt jár, amely inkább csiga formájú kelt tészta két mazsolával. A Luca macskáját Norvégiában is sütik, ahol azért nem annyira elterjedt a Luca-napi éneklés, mint Svédországban.
