Az évforduló alkalmából rendezett hollandiai konferencián Juncker arról beszélt, hogy tíz év múlva Európa a világ bruttó nemzeti termékének (gdp) a jelenlegi 25 helyett mindössze 15 százalékát állítja majd elő, húsz év múlva pedig már egyetlen európai ország sem tartozik majd a világ hét legnagyobb gazdasága közé. Hozzátette: a 20. század elején még a Föld lakosságának mintegy 20 százaléka Európában élt, ez a szám ma 5-7 százalék közé tehető, az évszázad végére pedig 4 százalékra esik.
„Ezért aztán teljes tévedésben vannak, akik úgy vélik, hogy itt az ideje a lebontásnak, Európa feldarabolásának, és a kontinens nemzeti egységekre való felosztásának – mondta. – Különálló nemzetenként nem fogunk tudni létezni az Európai Unió nélkül.” Juncker szerint nem elég az európai integrációt a múltból kiindulva elmagyarázni. „Az EU-t azon keresztül kell megvilágítani, hogy mit tud adni a jövőre nézve” – magyarázta.
A bizottság elnöke szerint a migrációs válság lerombolta azt az alapelvet, hogy az EU a közösen elfogadott szabályokon alapul. „Ez valami új. Európa világháború utáni történelmében először fordult elő, hogy nem minden tagállam alkalmazta a közösen elfogadott szabályokat” – jelentette ki. Juncker szerint épp ezért másik pályát kell kijelölni például azon államok számára, amelyek nem akarnának minden területen annyira szorosan együttműködni, mint a többiek. „Ez nem lenne tragédia, és válsághelyzet sem. Ez esély lenne – fogalmazott. – A szerződéseket a mai világhoz kell igazítanunk.” A bizottsági elnök utalt rá, hogy egy ilyen másik pálya akár a nemrég az unióból való kiválást választó britek számára is vonzó lehetne.
A hollandiai Maastrichtban huszonöt éve állapodtak meg az Európai Közösségek állam- és kormányfői a szervezet helyébe lépő, 1993. november 1-jén megalakult Európai Unió alapszerződésében.
A maastrichti szerződéssel létrejött a jogi személyiséggel nem rendelkező, hárompilléres Európai Unió. Az első pillér a korábbi Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés, kibővülve az Európai Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásával, a második a közös kül- és biztonságpolitika, a harmadik a bel- és igazságügyi együttműködés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!