Orbáni hatalmat akar Kaczynski

Előre hozott választásról, célzott osztogatásról, szándékos feszültségkeltésről cikkeznek.

Szathmáry István Pál
2016. 12. 20. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtóértesülések szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski néhány hete határozott elégedetlenségének adott hangot egy zártkörű pártrendezvényen, amiért nem sikerült a népszerűséget növelni a népboldogító intézkedésekkel sem. A Gazeta Wyborcza kedden megjelent elemzése szerint az országot a háttérből irányító vezető előre hozott választásról és az Orbánéhoz mérhető hatalmi túlsúlyról fantáziál, amit siettethet a mostani belpolitikai felfordulás.

A cikket szerző Dominika Wielowieyska szerint Kaczynski a tavalyi választási győzelem pillanatától kezdve arra készül, hogy kierőszakolja az előrehozott választást. Célja, hogy végre elérhesse az alkotmányozáshoz szükséges abszolút többséget.

Az elemző szerint a pártvezér terve ennek érdekében a következőképpen nézett ki eddig: tartsuk az országot a folyamatos feszültség állapotában, közben pedig tegyünk gesztusokat minél szélesebb rétegeknek. Ezt a stratégiát szolgálta például az alkotmánybíróság körüli, nemzetközileg is komoly visszhangot kiváltott belpolitikai vita, amely nemcsak a PiS-tábor egyben tartását és erősítését hozta, egyúttal az ellenzéket is radikalizálta. Közben a szavazóikat is folyamatosan a felkészültség állapotában tartották, például a szmolenszki légikatasztrófa emlékére havonta rendezett megemlékezésekkel. A cél pedig a győzelem, amely nem egyenlő a választási győzelemmel – hiszen az már megvolt –, hanem a cikk szerzője szerint akkor valósul meg teljesen és visszavonhatatlanul, ha Kaczynskinek sikerül olyan döntési szabadságot élveznie majd, mint Orbán Viktornak.

Hogy a választási eredménynél is nagyobb előnyre tegyen szert, a PiS kockázatos lépéseket is megengedett magának hatalomra kerülése óta. Ilyen a gyerekenként járó plusz 500 zloty (nagyjából 35 ezer forint) támogatás, amelyet sok elemző a gazdasági stabilitást fenyegető kalandorságként értékelt, illetve a nyugdíjkorhatár csökkentése.

A cikk szerint árulkodó, hogy ezeket az „ajándékokat” általában a kormányok a ciklus végén osztogatják, a PiS pedig azért most teszi ezt, és nem a 2019-ben esedékes választáshoz közeledve, mert szeretné még félidőben újra az urnák elé szólítani a tömegeket. Az elgondolás ráadásul működhet, hiszen a gyerekek utáni támogatás konkrét és könnyen elfogadtatható lépés, az alkotmánybíróság összetétele körüli viták a jogászokat amúgy is fenntartásokkal kezelő többséget hidegen hagyják. Ahogy az iskolarendszer átszervezését érintő botrányok sem érvényesülnek egyelőre komolyan, hiszen hatásukat majd csak 2017 ősze után tapasztalják meg a családok.

Kaczynski mégsem elégedett. Nemrég pártja zártkörű ülésén fakadt ki, és számonkérte a résztvevőkön a növekvő népszerűségi mutatók elmaradását. 2007-es győzelme után az előző kormánypárt, a Polgári Platform (PO) fél év alatt – pénzosztás nélkül – 10 százalékkal tudta növelni népszerűségét, a PiS most nem dicsekedhet hasonló eredménnyel.

Visszatérve a radikálisabb forgatókönyvekre: a köztársasági elnök – ez esetben a kormányhoz rendkívül közel álló Andrzej Duda – feloszlathatja a parlamentet, amennyiben az elvárt határidőig nem sikerül aláírni a költségvetést. Emlékeztetőül: az újságírók kitiltása mellett a költségvetés megszavazásának körülményei is kiváltó oka volt a mostani belpolitikai felfordulásnak.

A cikk szerzője nem állítja biztosan, hogy az előre hozott választás határozott célja Kaczynskinek, de lehetségesnek tartja. Már csak azért is, mert az elmúlt napok eseményei kapcsán megszólaló kormánypárti hangok rendre az ellenzék államellenes tevékenységéről, a törvényesen megválasztott hatalom aláásásáról beszélnek. Velük szemben – szól a kormánypárti propaganda, amelynek teljes mértékben alárendelődik az ottani közmédia is – egyedül ők, a PiS képes biztosítani a stabilitást.

A cikk emlékeztet arra, hogy 1981-ben, vagyis épp harmincöt éve, hasonló érvekkel lépett fel a hatalom, arra hivatkozva, hogy el kell kerülni az anarchiát, és e gondolat mögött akkor is komoly tömegek álltak.

Lehetséges – állítja Wielowieyska –, hogy Kaczynski eredetileg későbbre, mondjuk tavaszra tervezte az előre hozott választást, ám az események olyan fordulatszámon pörögnek, hogy meglehetősen kockázatos terve magától életbe lép.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.