Az izraeli miniszterelnököt két ügyben vádolják korrupcióval és csalással, ezek részleteit egyelőre nem hozta nyilvánosságra az izraeli média. A 10-es tévé szerint az egyik ügy súlyosnak tekinthető, és bizonyítékok szólnak Netanjáhu ellen.
Aviháj Mendelblit már hónapokkal ezelőtt felkérte a rendőrséget a miniszterelnök gyanús ügyeiben vizsgálat indítására, de a helyi média szerint a Netanjáhu által kinevezett főügyész erősen korlátozta a rendőrséget munkájában, s meghatározta, hogy milyen szálakon haladhatnak, kiket és miről hallgathatnak ki.
Az utóbbi időben azonban a rendőrség birtokába került újabb információk nyomán mégis engedélyezték bűnügyi nyomozás megindítását, amelynek keretében eskü alatt várhatóan már a közeli napokban kihallgatják a kormányfőt.
A két ügyről egyelőre nem lehet részleteket tudni, de valószínű, hogy újonnan felszínre került esetekről van szó, melyekkel eddig nem foglalkozott az izraeli média. A rendőrség képviselői szerint a nyomozás több hónapos késleltetése egyértelműen indokolatlan volt, és a tévécsatorna szerint erről majd magyarázatot kell adnia az államügyésznek.
Ehud Olmert, Izrael előző kormányfője jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet korrupciós ügyek miatt mért rá a bíróság, miután sikerült rábizonyítani hatvanezer sékel csúszópénz elfogadását még miniszterelnöksége előtti politikusi időszakából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!