Az Egyesült Államok megválasztott elnöke helyi idő szerint szombat esti Twitter-üzenetében azt hangoztatta, hogy a határozatban foglaltak – amelyek üzenete szerint Izrael nagy vereségét jelentik – megnehezítik a közel-keleti béke megteremtését. Trump szerint ez nem jó, „ennek ellenére létrehozzák a békét”.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elfogadott, jogilag kötelező érvényű határozata azt követelte a zsidó államtól, hogy azonnal és teljes körűen vessen véget a telepek építésének a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben. A dokumentum szerint az izraeli telepestevékenységnek „nincs jogi alapja, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot”.
A határozat elfogadását az tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok nem élt vétójogával, hanem tartózkodott a szavazáson. A BT többi tagállama támogatta a határozat elfogadását.
Binjamin Netanjáhu kormányfő a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén azt mondta, hogy ő is „osztja a kormány tagjainak frusztrációját a Biztonsági Tanács által elfogadott, szerinte kiegyensúlyozatlan, Izraellel szemben ellenséges döntés miatt”.
Netanjáhu azt is kijelentette: semmi kétsége sincs afelől, hogy Barack Obama amerikai elnök kezdeményezte a határozatot, ő áll mögötte, ő fogalmazta meg, és gondoskodott elfogadtatásáról, egyértelműen szembehelyezkedve az amerikai politika hagyományos elkötelezettségével, miszerint nem próbálnak végleges rendezést kikényszeríteni az ENSZ BT-ben.
„Az amerikai és az izraeli kormány között évtizedek óta nézetkülönbség volt a telepekkel kapcsolatban, de abban egyetértettünk, hogy nem a Biztonsági Tanácsban kell megoldani ezt a kérdést” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: az amerikai elnök kifejezetten kötelezte magát, hogy elkerüli az efféle lépéseket. Hangsúlyozta: Izrael mindent elkövet, hogy ne érje kár a „szégyenteljes” döntés nyomán.
Binjamin Netanjáhu izraeli kormányfő élesen bírálta a tisztségéből január végén távozó Barack Obama demokrata párti amerikai elnököt, és közölte, már alig várja, hogy együttműködhessen „barátjával”, Donald Trump megválasztott republikánus párti elnökkel. Annak a reményének adott hangot, hogy Trump és az amerikai kongresszus együttműködésének segítségével megtalálják módját annak, hogy fellépjenek a határozat „ártalmas” hatásaival szemben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!