Christian Schmidt a Bild című napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, „senkinek sem szabadna engedni, hogy azt a látszatot keltse, mintha ezek a húsmentes ételek húst tartalmaznának”.
Németországot húskedvelő nemzetként tartják számon, azonban mára a vegetáriusok aránya is jelentősen megnőtt az országban – itt az egyik legmagasabb Európában –, továbbá a vegán fogásokat kínáló éttermek is megszaporodtak.
Schmidt szerint az, hogy húsételek nevét használva kínálják a húsmentes fogásokat, „teljesen félrevezeti és megzavarja a fogyasztókat”. Mint fogalmazott, minden erejével azon lesz, hogy betiltassa a vegetárius bécsi szelet, a vegán currys kolbász és a tofukebab elnevezések használatát.
A miniszter, aki mostani lépésével a német hentesek szövetségének korábbi javaslatát támogatja, már kapcsolatba is lépett az Európai Unió illetékes szervével annak érdekében, hogy a tej és a sajt szavak használatára vonatkozó szabályokat kiterjesszék a hús szóra is.
Ez nem az első alkalom, hogy Schmidt célba vette a vegetárius és a vegán termékeket. Korábban hangsúlyozta, hogy „ami rá van írva egy termékre, annak valóban benne is kell lennie”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!