Több év börtönt kaphatnak a brüsszeli merénylő segítői

A két brit férfi átszámítva 1,2 millió forintot adott a brüsszeli merényletek kitervelésével vádolt „kalapos férfinak”.

MNO
2016. 12. 12. 8:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zakaria Boufassilt és Mohammed Ali Ahmedet azzal vádolják, hogy 3000 fontot, mintegy 1,2 millió forintot adtak a tavasszal elkövetett brüsszeli terrortámadások kitervelésével gyanúsított Mohamed Abrininek. A csak kalapos férfiként ismert merénylőt már szintén letartóztatták a hatóságok, írja a Guardian.

A két brit állampolgárságú elkövető a gyanú szerint a brüsszeli terrortámadások előtt találkozott a terroristával egy birminghami parkban. A londoni kingstoni bíróságon múlt héten az esküdtszék már bűnösnek találta a terrorizmus pártolásával vádolt Boufassilt és Ahmedet. Ítélet egyelőre még nem született az ügyükben.

A lap úgy tudja, hogy az eljárás során egyik férfi sem tagadta, hogy találkozott Abrinivel. Boufassil ugyanakkor azt mondta, hogy semmi köze sem volt a pénz átadásának a terrorizmus támogatásához. Ahmed pedig elismerte, hogy május és június 30. között egy hónap alatt 17 alkalommal vett le pénzt – mintegy 3000 fontnyit – egyik barátja, Anouar Haddouchi számlájáról. Haddouchiról úgy tudják a hatóságok, hogy Szíriába utazott és az Iszlám Állam kötelékében harcolt. 

A 31 éves Abrinit áprilisban tartóztatták le a belga hatóságok, a brüsszeli mellett a párizsi terrortámadások végrehajtásával is gyanúsítják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.