Tovább követelik Pak Gun Hje lemondását

Több tízezren vettek részt Dél-Korea fővárosában az elnök lemondását követelő tüntetésen.

MTI
2016. 12. 17. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utóbbiak néhány ezren lehettek – javarészt idősebb emberek –, és azt követelték, hogy Pak Gun Hje ismét lássa el a kormányzati teendőket.

Több mint 18 ezer rohamrendőr állt készenlétben, hogy megakadályozza a két csoport közötti esetleges összetűzéseket. A tüntetések az elnöki palota közelében zajlottak, amely köré a rendőrség védőkordont vont.

A dél-koreai parlament múlt hét pénteken jelentős többséggel támogatta az államfő leváltására irányuló eljárás megindítását, felfüggesztve egyúttal hivatalából az elnököt, akinek teendőit ügyvezető jelleggel Hvang Kjo An kormányfő vette át. Leváltásáról a végső döntést azonban az ország alkotmánybírósága fogja meghozni.

Pak Gun Hjét a dél-koreai demokrácia történetében elsőként válthatják le. Az ország történetében példátlan politikai botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült, az elnök asszony egyik barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyzeti döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormány jelentős összegeket csikart ki koreai nagyvállalatoktól, s a pénz végül olyan alapítványokhoz került, amelyeket Csoj felügyelt.

A botrány miatt Pak népszerűsége történelmi mélypontra zuhant, s hetek óta százezrek követelik a lemondását Szöul utcáin.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.