Trump elutasítja a CIA orosz hackerekről szóló jelentését

A megválasztott elnök szerint nem segítették Moszkvából a kampányát a közélet hangolásával.

MNO
2016. 12. 12. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump megválasztott elnök röhejesnek nevezte a CIA elemzését arról, hogy orosz hackerek az ő javára avatkoztak volna be az amerikai elnökválasztásba. A Fox News nyilatkozva azt mondta, hogy a demokraták jelentették meg a titkosszolgálati jelentést, mert annyira megalázó vereséget szenvedtek novemberben, írja a BBC.

A CIA titkos jelentése pénteken került nyilvánosságra. A The Washington Post cikke alapján több olyan személyt is azonosítottak, akik kapcsolatban álltak az orosz kormánnyal, és átadták a Demokrata Párt feltört szervereiről származó e-maileket a WikiLeaksnek.

„Lehet, hogy Oroszország volt, de lehet, hogy Kína. De az is lehet, hogy valami pasas New Jersey-ben” – kommentálta korábban Trump, aki szerint ideje azzal foglalkozni, hogy a történelem egyik legnagyobb arányú elektori győzelmével nyert, és lassan elkezdené a kormányzást.

Trump nézetét viszont több prominens republikánus képviselő nem osztja: John McCain szenátor, korábbi elnökjelölt vasárnap csatlakozott a demokrata párthoz, és a szenátus egyik bizottságában is azt mondta: a CIA jelentése minden amerikainak ébresztőként kell szolgáljon. 

Barack Obama amerikai elnök pénteken teljes körű vizsgálatot rendelt el az elnökválasztással kapcsolatos hackertámadások ügyében.

A George W. Bush elnöksége alatt az USA ENSZ-nagykövete, John Bolton a Fox televíziónak azt mondta, hogy mivel James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt elektronikus levelezésének vizsgálata után azt mondta, hogy nincs bizonyíték külföldi titkosszolgálatok beavatkozására, úgy ez az elnökválasztás alatt sem valószínű.

Bolton hangsúlyozta: „kívülről figyelve a dolgokat, nem teljesen világos számomra, hogy a Demokrata Országos Bizottság és a Republikánus Országos Bizottság elleni számítógépes támadásokról szóló információk nem csupán félrevezetésül szolgálnak-e, amelyekért valószínűleg maga az Obama-kormányzat a felelős". Majd Comey FBI-igazgató érvelésében logikai ellentmondást vélve felfedezni Bolton azt mondta: „fel kell tenni a kérdést, hogy vajon az oroszok az okos titkosszolgálatukat miért Hillary Clinton szervere ellen vetették be, a buta titkosszolgálatukat pedig a választást lebonyolító számítógépes rendszer ellen".

Arra az újságírói felvetésre, hogy gyanakszik-e valakire a kormányzatból vagy a hírszerzői közösségből, aki szerinte ezekért az állítólagosan hamis információkért felelős, Bolton azt válaszolta, hogy konkrétan senkit, de hozzátette: „azt hiszem, az Obama-kormányzat idején a hírszerző szervezeteket jelentősen átpolitizálták". Majd megismételte, hogy fontos lenne megválaszolni az általa feltett kérdést: ha az oroszok tényleg behatoltak valamely amerikai számítógépes rendszerbe, akkor miért hagytak nyomot maguk után?

Az esetleges orosz hackertámadásokról szóló vita azt követően lángolt fel ismét, hogy a The Washington Post című napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szerint az oroszok amerikai számítógépek elleni támadásokkal próbálták meg befolyásolni a választási folyamatot. A CIA hivatalosan nem adott ki ilyen értelmű nyilatkozatot, és a vitát sem kommentálja. (MTI)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.