Trump megtámadta a michigani szavazat-újraszámlálást

Jill Stein zöld párti jelölt szerint ez szánalmas, demokráciát aláásó kísérlet a megválasztott elnöktől.

Szabó Dániel
2016. 12. 02. 5:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fellebbezett Donald Trump megválasztott amerikai elnök a michigani szavazatok újraszámolása ellen, amelyet még másfél hete kezdeményezett a zöld párti elnökjelölt, Jill Stein. Trump jogászai azzal érvelnek, hogy „a választási bizottság nem adhat helyet ennek a törvénytelen kérvénynek, kockáztatva azt, hogy az elektori kollégium szavazásakor nem lehet beleszámítani a michigani szavazatokat, mert egy egy százalékot szerző jelölt elégedetlen a végkimenettel”. A beiktatásra váró államfő azzal vádolja Steint, hogy bohózattá degradálja a választást, írja a The Guardian.

„A Trump-kampány cinikus erőfeszítései, hogy késleltesse az újraszámlálást, és szükségtelen költségeket okozzon az adófizetőknek, szégyenletes és felháborító” – nyilatkozta az ügyről Stein. A politikus biztosította a szavazóit, hogy a szavazatszámlálásra sor kerül majd. Az új elnök lépéséről azt mondta, hogy aláássa a demokráciát.

Michigan állam minisztere, Ruth Johnson azt közölte, hogy az újraszámlálás eredetileg pénteken kezdődött, és a hétvégén is folytatódott volna. Azonban a fellebbezés miatt addig nem kezdik el, amíg az állam választási bizottsága nem dönt az ügyben. Ez az USA-ban egyébként jóval gyorsabb folyamat, mint Magyarországon, akár egy nap alatt dönthetnek.

Nem úgy a szavazatok összesítése: Michiganben épp a héten lett meg a hivatalos végeredmény, majd három héttel a november 8-ai választás után. Azonban Stein csak azt kezdeményezte, hogy ott számolják újra a leadott voksokat, ahol elektronikus rendszert használtak. Az egész procedúrát ugyanis azért kérte, mert felmerült, hogy hekkerek belenyúlhattak a választási eredményekbe, és a zöld párti politikus szerint csak a papíralapú voksok ellenőrzésével biztosítható a választás tisztasága. Másrészről gyanúsnak tartja, hogy Trump ott nyert, ahol elektronikus voksolás volt.

Stein két másik államban kezdeményezte még a revíziót: Wisconsinban és Pennsylvaniában. Mind a három államban 10-150 ezernyi szavazatkülönbség volt Hillary Clinton és Donald Trump között.

Az új elnök nem viseli jól a feltételezést és az újraszámlálást. Két nappal a kezdeményezés után a Twitteren kelt ki magából a procedúra ellen, azt állítva, hogy valójában tőle csaltak el három államot, mert illegális bevándorlókat is hagytak szavazni. A kifakadása hevében még a CNN riporterét is név szerint hazugnak nevezte.

Trump állítását a Fehér Ház cáfolta, igaz, Stein feltételezését is elutasította.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.