Tíz elektor James Clappernek, az amerikai hírszerzés csúcsvezetőjének írt nyílt levélben kért részletes tájékoztatást arról, hogy milyen információk és bizonyítékok állnak rendelkezésre az oroszoknak a választási folyamatba való beavatkozásáról. Az elektorok azzal érveltek, hogy a kért információk hiányában a maguk részéről nem tudják megszavazni elnöknek Donald Trumpot, mert úgy gondolják, hogy nem szavazhatnak olyan emberre, aki szerintük nem biztos, hogy az amerikai érdekeket szolgálja. A nyílt levél azonban alig egy órával közzététele után elérhetetlenné vált.
A Fehér Ház közben támogatásáról biztosította azt a parlamenti vizsgálatot, amelyet több kongresszusi politikus sürgetett annak érdekében, hogy kiderítsék: Oroszország befolyásolta-e az amerikai választási folyamatot számítógépes rendszerek elleni támadásaival. A Fehér Ház támogatását Barack Obama elnök szóvivője, Josh Earnest erősítette meg szokásos napi sajtótájékoztatóján.
Régóta támogatjuk e kérdés kongresszus általi vizsgálatát
– mondta Earnest, és hangsúlyozta: egy vizsgálat, amely eldönti, hogy Oroszország Donald Trump érdekében beavatkozott-e a választási folyamatba határozottan jogos
. Earnest megfogalmazásában nem kell védelmi szakembernek lenni ahhoz, hogy érthető legyen, kinek használt Oroszország kiberaktivitása
.
Hétfőn Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője is kiállt a vizsgálat szükségessége mellett.
Az oroszok nem a barátaink
– szögezte le hétfő sajtótájékoztatóján. Egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy maximálisan megbízik az amerikai hírszerző szervezetek, kivált a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) munkájában.
McConnell véleményéhez csatlakozott Paul Ryan, a képviselőház szintén republikánus elnöke, aki elfogadhatatlannak nevezett bármilyen külföldi beavatkozást az amerikai választásokba. Különösen problematikus Oroszország beavatkozása, hiszen Putyin elnöksége idején Oroszország agresszor volt, és folyamatosan fellép az amerikai érdekek ellen is
– fogalmazott Ryan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!