Tűzszünet jöhet Kelet-Ukrajnában karácsonykor

A nemzetközi összekötő csoportok javasolták, hogy a válságban szemben álló felek szüntessék be a harcokat.

MTI
2016. 12. 23. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoport szerdai minszki ülésén javasolta, hogy a közelgő ünnepekre való tekintettel a válságban szemben álló felek pénteken nulla órától szüntessék be a harcokat.

Denisz Pusilin, az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik politikai vezetője a szakadárok hírügynökségének nyilatkozva pénteken kijelentette, hogy „éjfélkor életbe lép az időkorlátozás nélküli fegyverszünet”.

Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője már előző nap bejelentette, hogy Kijev beleegyezik a fegyvernyugvásba.

Kelet-Ukrajnában két és fél éve dúlnak fegyveres összecsapások az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között. Kijev és a nyugati országok szerint a lázadókat Oroszország támogatja, amit Moszkva tagad.

Az elmúlt két és fél évben többször hirdettek tűzszünetet, de hosszabb-rövidebb fegyvernyugvás után az összecsapások rendszeresen kiújultak. A legutolsó tűzszünet szeptember 1-jén lépett életbe és december elejéig általában véve tiszteletben is tartották.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.