A gyanúsítottak Németország egyik legnagyobb bevásárlóközpontját, az oberhauseni CentrO-t szemelték ki támadásukat célpontjának. A bevásárlóközpont mintegy 250 boltnak ad helyet, karácsony előtt általában zsúfolásig megtelik.
A támadás előkészítésével egy koszovói testvérpárt, egy 28 és egy 31 éves férfit gyanúsítanak – közölte az Oberhausentől keletre fekvő Essen város rendőrsége. A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy az előkészületek melyik szakaszában volt a testvérpár, és vannak-e cinkostársaik. A rendőrséget a hírszerzés riasztotta, csütörtök este több egység is kiszállt a bevásárlóközponthoz és a közeli karácsonyi vásárhoz.
A német hatóságok magas készültségben vannak hétfő óta, amikor egy kamion belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba. Az Iszlám Állam (IÁ) által vállalt támadásban 12 ember halt meg, köztük a kamion eredeti, lengyel sofőrje. A hivatalos adatok szerint 45 ember szenvedett sérüléseket a gázolás során. A feltételezett elkövető, a tunéziai származású Anisz Amri továbbra is szökésben van.
Közben az ausztrál rendőröség is arról számolt be, hogy Melbourne belvárosában karácsony napjára tervezett terrortámadásokat hiúsítottak meg a hatóságok.
A meghiúsított „terrorista terv” szerint a támadásokat a Flinders Street-i pályaudvaron, a központi Föderáció téren, valamint a Szent Pál-katedrális ellen akarták végrehajtani – tudatta Graham Ashton, Victoria állam rendőrfőkapitánya.
A tervezett merényletsorozattal összefüggésben több helyszínen, mintegy 400 rendőr részvételével hajtottak végre razziákat csütörtökön és pénteken, hét embert vettek őrizetbe a hatóságok. A gyanúsítottakat egy ideje már megfigyelés alatt tartották – tette hozzá a rendőrfőkapitány.
Később a rendőrség közölte, hogy két embert, egy 26 éves férfit és egy 20 éves nőt már elengedtek. Rendőrségi őrizetben maradt öt, 21 és 26 év közötti férfi. Négyen Ausztráliában születtek, az ötödik férfi egyiptomi-ausztrál kettős állampolgár.
Ashton tájékoztatása szerint a gyanúsítottakat az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet propagandája inspirálta a támadások végrehajtására. A razziák során a rendőrök robbanószerkezet készítésére utaló bizonyítékokat foglaltak le, a Melbourne belvárosában tervezett merényleteket robbanószerekkel és egyéb fegyverekkel tervezték végrehajtani.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!