Újraindult az iraki hadsereg offenzívája

A mostani művelet célja az észak-iraki nagyváros keleti részének visszaszerzése.

MTI
2016. 12. 29. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mostani művelet célja az észak-iraki nagyváros – amely Ninive tartomány székhelye – keleti részének visszaszerzése – közölte Abdul Amír Rasid, a hadjárat parancsnoka.

A katonai akcióban a hadsereg, a terrorellenes egységek és a rendőrség vesz részt. A moszuli offenzívát kurd erők és az Egyesült Államok légiereje is támogatja.

A Ninive tartományban zajló katonai műveletek parancsnoka, Nadzsm al-Dzsabúri vezérőrnagy azt mondta, hogy a következő órák az iraki erők „nagy győzelmét” vetítik előre.

Néhány negyedet a várost átszelő Tigris folyótól keletre korábban már sikerült bevenni.

A Moszult 2014-ben elfoglaló dzsihadisták ellen októberben indult offenzíva néhány hete a rossz időjárás és az IÁ harcosainak ellenállása miatt megakadt, de azóta már előkészítették a terepet a hadművelet folytatásához. Az előkészületek részeként lebombázták a Tigris két partját összekötő valamennyi hidat a dzsihadisták elszigetelése céljából.

Haider al-Abádi iraki kormányfő kedden azt mondta, hogy három hónapra van szükség az Iszlám Állam megsemmisítéséhez Irakban. Abádi korábban még úgy nyilatkozott, hogy Moszult 2016 végéig visszafoglalják.

Az iraki kormány szerdai közlése szerint a moszuli offenzíva októberi kezdete óta Ninive tartományban az erőszak miatt 137 ezer család menekült el otthonából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.