A kiürítési megállapodás szombati létrejöttét követően hetvenöt autóbusz érkezett Kelet-Aleppóba. Buszok indultak meg – köztük a Vörös Félhold segélyszervezet járművei – Kefraja és Al-Fúá falvakba is, ám közülük vasárnap ötöt vagy hatot megtámadtak és felgyújtottak fegyveresek, és csak négyet engedtek be a két településre. Magánvideók tanúsága szerint a buszokra támadók a lángoló járművek mellett lelkesen üvöltözték, hogy „Allah hatalmas”.
Eleinte úgy tűnt, hogy az evakuálást nem fullasztotta kudarcba az eset: a szíriai kormány újabb buszokat küldött a kiégettek helyett. Ugyanakkor némi késést okozott az aleppói kimenekítésben is, mivel annak – a megállapodás szerint – egyszerre kell folynia a két síita település polgári lakosságának evakuálásával.
Vasárnap késő este azonban olyan hírek érkeztek, hogy elindult egy buszkaraván Kelet-Aleppóból, ám megrekedt a „senki földjén”, olyan területen, amelyet nem uralnak sem a kormányerők, sem a felkelők. A karaván ötven-hatvan buszból áll, és estére már nyolc órája vesztegelt az ütközőövezetben. Egy-egy buszon mintegy 70 utas van, ülőhely nem jut mindenkinek, élelem és víz pedig senkinek. A vörösfélhold segélyszervezet képtelen biztosítani inni- és ennivalót – adták hírül buszon rekedtek netes kapcsolat révén.
A szíriai kormányt támogató orosz elnök, Vlagyimir Putyin, és a felkelők pártján álló török államfő, Recep Tayyip Erdogan vasárnap telefonon beszélt egymással a patthelyzetről, és – Erdogan hivatalának közlése szerint – egyetértés volt köztük, hogy az evakuálás megszakadásán mielőbb felül kell kerekedni.
Hogy kik gyújtották fel a buszokat, nem tudni. A szíriai kormánypárti Al-Mayadeen tévécsatorna beszámolója szerint a Levante Meghódításáért Front (Dzsabhat Fatah as-Sam, korábban An-Nuszra) lázadócsoport támadta meg a járműveket, a felkelők szerint viszont feldühödött emberek tömege – feltehetően kormánypártiak felbujtására – felelős az incidensért.
Az evakuálás amúgy csütörtökön kezdődött, de pénteken megszakadt, mert akkor a kormányhoz hű erők Kefraja és Al-Fúa síita települések, továbbá Madaja, valamint Zabadani város lakosainak evakuálását is követelték. A szombati evakuálási megállapodás szerint először 1200 civilt menekítenek ki Kelet-Aleppóból, cserébe ugyanennyi hagyhatja el Kefraját és Al-Fúát. Ezt követően 2500 polgári lakos távozik a két faluból, és ugyanennyi Kelet-Aleppóból. Utána további 1500 fő hagyhatja el Kefraját és Al-Fúát, és ugyanennyi Madaját, valamint Zabadanit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!