Ukrán hadgyakorlat kezdődött a Krímnél

Az első rakétákat már kilőtték, az oroszok idegesek.

MTI
2016. 12. 01. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volodimir Krizsanovszkij, az ukrán légierő déli parancsnokságának szóvivője közölte a 112 Ukrajina hírtelevízió műsorában, hogy az első rakétákat már kilőtték, és az orosz fél eddig nem reagált erre. Hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők felkészültek minden lehetséges forgatókönyvre.

A gyakorlatban egyebek mellett SZ–300-as légvédelmi rakétarendszerek, katonai szállító repülőgépek és drónok, azaz pilóta nélküli gépek vesznek részt.

A szóvivő leszögezte, hogy a hadgyakorlat nem fenyegeti az Oroszország által önkényesen elfoglalt Krímet. Kifejtette, hogy a kilőtt rakéták legfeljebb 30 kilométerre közelítik meg a félsziget partját. Oroszország területi vizeinek szélessége 12 tengeri mérföld, azaz 22,2 kilométer.

Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a hadgyakorlat kizárólag a levegőben zajlik, a nyílt tenger fölött, a nemzetközi normák szigorú betartásával.

Moszkva előzetesen hevesen tiltakozott a Krímhez közeli hadgyakorlat megtartása ellen, válaszcsapással fenyegetett, és fokozott készültségbe helyezte Krímben a légvédelmi erőket.

Kijevi sajtóértesülések szerint az orosz védelmi minisztérium levélben figyelmeztette a moszkvai ukrán katonai attasét, hogy Oroszország meg fogja semmisíteni az ukrán rakétákat és kilövőállásaikat, ha Kijev rakétákat lő ki a Krím légterébe.

Ukrán és orosz hírforrások szerint fokozott készültségbe helyezték a Krímben az orosz légvédelmi erőket és a fekete-tengeri flotta hajóit, hogy biztosítsák a félsziget légvédelmét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.