Vita nélkül, általános megfogalmazásokkal zárult a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) idei budapesti ülése. A tanácskozást Orbán Viktor nyitotta meg, aki bevezetésként azt mondta, ma már szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett, pedig az elmúlt években ez egyáltalán nem volt így. A miniszterelnök szerint az ország külpolitikai elszigeteltsége nem következett be, s a „fekete bárányból\" mára fősodrú politika lett a nyugati világban. Sikertörténetként értékelte a „nemzetegyesítést” is, mint fogalmazott: száz évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet egyes részei egymásra találtak, és a magyar–magyar együttműködés napi gyakorlattá vált. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Orbán ezúttal is bírálta a „nyugati világot”, szerinte az ottani szellemi zűrzavart jelzi a Fidel Castro volt kubai vezető halála utáni „mentegetése”. Jól látható, hogy a baloldal eszméi teret veszítettek, ugyanakkor az európai helyzetet áttekintve a hagyományos jobboldal sem dicsekedhet különösképpen: neki is változnia kell, különben teret veszít, hasonlóan a baloldalhoz – idézte az MTI a kormányfőt.
A miniszterelnök kitért a közelgő romániai választásra, amelyet sorsdöntőnek nevezett. Azt mondta, régen fordult elő, hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most. Orbán Viktor állítása sántít, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – amely most a Magyar Polgári Párt (MPP) néhány politikusát is felvette a jelöltlistáira – a román választási törvényben szereplő alternatív küszöb miatt az ötszázalékos eredmény teljesítése nélkül is bejut a parlamentbe. Mindazok a választási szereplők, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát, bekerülnek a parlamentbe. A jelenlegi etnikai arányok mellett pedig elképzelhetetlen, hogy az RMDSZ ezt a feltételt ne teljesítse.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!