Az eset még hétfőn történt Kerala szövetségi államban, és annak a múlt havi legfelső bírósági határozatnak a következménye, amely kimondja, hogy az országban minden filmvetítés előtt le kell játszani a himnuszt, a közönségnek pedig állva kell azt meghallgatnia. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy így akarja az emberekbe belenevelni a hazaszeretetet.
Anil Kumar, Kerala szövetségi állam fővárosának rendőrségi főfelügyelője kedden elmondta, hogy a tizenkét őrizetbe vett embert – akit két incidens során fogtak el, és mindannyian indiai állampolgárok – óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Hozzátette: a keralai nemzetközi filmfesztivál önkéntesei értesítették a rendőrséget arról, hogy az illetők többszöri kérés ellenére sem voltak hajlandók felállni.
Vasárnap nyolc embert vertek meg jobboldali aktivisták, amiért a himnusz alatt ülve maradtak egy csennai moziban.
A hindu nacionalista Indiai Néppárt (BJP) 2014-es hatalomra kerülése óta megszaporodtak az ázsiai országban a nacionalizmus fűtötte hasonló támadások.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!